Ugyan még csak április van, de Tomáš Drucker távozásával kapcsolatos bejelentése már most biztos győztes „az év politikai abszurdsága” című versenyben. Talán a történelem első olyan miniszteréről van szó, aki azért távozik, mert úgy gondolja, hogy nincs oka leváltani az országos rendőrfőkapitányát, Tibor Gašpart.

 

Ön szerint ennek az egésznek így nincs értelme? Ne aggódjon, ez alapján a verzió alapján nem is érthető az egész, ezért lefordítjuk Önnek.

 

Amikor Drucker elfoglalta a funkcióját, tudta, hogy első lépésként le kell váltania Gašpart.

 

 hirdetes_810x300  

(…)

 

Csupán egy, a politikai logika paramétereit teljesítő magyarázat van arra, hogy Drucker végül miért nem váltotta le az országos rendőrfőkapitányt, és miért köszönt le inkább ő: egyszerűen nem válthatta le Gašpart.

 

Abszurd, hogy a rendőrfőkapitány békésen ül a babérján, miközben a belügyminiszter nyíltan kijelenti, hogy távozik, mert nincs elegendő oka arra, hogy visszahívja.

 

Ez az emberségesség szempontjából sem szép dolog. Ilyen körülmények között egy rendes embernek fel kellene állnia és előzékenyen tudatnia kellene, hogy ugyan nincs tudatában a mulasztásának, de megengedhetetlen, hogy egy miniszter miatta távozzon. (…) Ha ezt nem teszi meg, akkor azt csak azért, mert a saját maradását fontosabban véli Druckerénél.

 

Mindez még nevetséges is lehetne, ha nem lenne rémisztő következménye. Konkrétan az, hogy a rendőrség, valamint a biztonsági apparátus jelenlegi felállásának megtartása a Smer számára abszolút prioritás, s ennek fényében az elementáris politikai törvényeket is képes ignorálni.

 

(…)

 

Hogy mi lesz ezután? Újra visszatérünk a márciusi eseményekhez, új minisztert fogunk keresni, ismét tüntetni fogunk és bízni abban, hogy az fog történni, aminek történnie kell. Politikai szempontból ezzel a Smer egy újabb szöget ütött a koporsójába.

 

(…)

 

Sme.sk, Peter Tkačenko: Gašpar odvolal Druckera

Nyitókép: TASR/ČTK

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!