A Tisztességes Szlovákiáért polgári kezdeményezés nemrég bejelentette, hogy bekapcsolódik az önkormányzati választásokba, sőt néhány független jelöltet is támogat. Az a hűhó, amit több parlamenti párt elnöke – ellenzéki és koalíciós egyaránt – kirobbantott, egyértelműen megmutatta a szlovákiai demokratikus politika sekélyességét és tartalmatlanságát.

 

(…)

 

A koalíció és az ellenzék egyetértett

 

 hirdetes_810x300  

Aki szemlélőként már hozzászokott a koalíció és az ellenzék áthidalhatatlan ellenségeskedéséhez, most bizony meglepődhetett azon, hogy ennek a két kiengesztelhetetlen tábornak a képviselői hirtelen milyen meghatóan egymásra találtak.

 

Ugyan mindenki más szavakat használt a sárdobálás során, de a közös nevező az egyértelműen a felháborodás volt, hiszen ez a kezdeményezés mindenkit átvert azzal, hogy belép a politikába. (…)

 

(…)

 

Ti hogyan jutottatok be a politikába?

 

Mintha az összes „felnőtt“ pártelnök elfeledkezett volna a saját, nagypolitikába vezető útjáról. Valaki a jól bevált politikai márkát ragadta meg (Hlina), valaki azt a politikai tőkét használta ki, amit az anyapártjában kapart össze (Fico), valaki a saját regionális újságját használt fel önmaga népszerűsítésére (Matovič), valaki pedig a közösségi oldalakon ápolta az imázsát, amihez a tetejébe még egy pártot is vett (Kollár).

 

(…)

 

A demokratáknak üdvözölniük kellene őket

 

(…) A Tisztességes Szlovákia által szervezett tüntetéssorozatok a politikai aktivitások tetőfokának számítottak, ennek ellenére akkortájt ez az ellenzéket egyáltalán nem zavarta. Akkor az ellenzék szerint ugyanazok a fiatalok mára már miért lettek „tisztességtelenek és teszik kockára a saját politikai tőkéjüket?“.

 

Csak azért, mert elkezdtek játszani a sajátjuknak vélt önkormányzati homokozóban? Esetleg félnek a konkurenciától, és egy új párt megalakulását jósolják abból, hogy a kezdeményezés él azzal a jogával, hogy konkrét jelölteket támogat a választásokon? A támogatás nyilvános kifejezéséhez való jog nem csak a politikai pártokat illeti meg. Egy ilyen tevékenységen, valamint egy politikai mozgalom titkos megalakulásán megbotránkozni (Fico) olyan, mint azon megbotránkozni, hogy a víz folyik.

 

Miért lenne megbotránkoztató és természetellenes, ha a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezésből egyszer egy párt alakulna? Talán az is természetellenes volt, hogy a ´89-es novemberi tüntetésekből is jó néhány párt alakult? Aztán osztódásokkal további pártok láttak napvilágot?

 

Mindenkinek, aki a nagypolitikában van és demokratának érzi magát, nemcsak tiszteletben kellene tartania, de üdvözölnie kellene a politikai kezdeményezéseket. Továbbá azzal is számolniuk kellene, hogy ezeknek a kezdeményezéseknek a résztvevői huzamosabb időre tervezik a politikai pályafutásokat. Az is lehet, hogy egy politikai párt megalapításával.

 

Mindez annál üdvözlendőbb, hogy fiatalokról van szó, mert ez azt jelenti, hogy az új generáció fontosnak tartja a közügyeket, Szlovákiát és az államunkat.

 

Naivak, hibát hibára halmoznak, nem lesznek sikeresek? Lehet. (….) Az önkormányzati választásokon kiderült, hogy milyen a valódi politikai nyomása ennek a kezdeményezésnek.

 

(…)

Sme.sk, Marek Maďarič: Slušní možno založia politickú stranu. No a čo?

Nyitókép: SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!