Kétségtelen, hogy a nagymácsédi gyilkosság után a vietnami férfi elrablása Robert Fico korszakának legnagyobb botránya.

 

A berlini bíróság állítása a nemzetközi szégyen padjára küldi Szlovákiát, ahol mindenki csodálkozva megbámulhatja azt, hogy miként néz ki az a latorállam, amelyik az egyik utolsó kommunista kormánynak segédkezik egy terrorista akció során.

 

Minden feltétel megvan ahhoz, hogy az Unió és a Szövetség német partnereinek átverésére sokáig emlékezzenek. Az Unióban és a szövetségben is. Rejtély, hogy Kaliňák honnan vett bátorságot egy olyan galádság elkövetésére, mely nagy kockázatot jelentett a szlovák és német kapcsolatok kompromittálásában.

 

 hirdetes_810x300  

Négy Bašternák-ügy helyetti botrányt produkált, amivel nemcsak szimbolikusan pontot rajzolt a karrierje végére, de arra az utolsó gyanúra is feltette a pontot, miszerint az állam szennyezettségéről szóló történetek ellenére most sem ingyen csábult el. Vagy valaki még azt hiszi, hogy igen?

 

Ez a Trinh Xuan Thanh pokoli drágába jön Szlovákiának. És annál drágább lesz, minél tovább lesz az a politikai vezetés hatalmon, amelyik felelősséggel tartozik azért a bűntettért, amelybe az egész országot belerángatták. Húsz év után ismét itt van…

 

Sme.sk, Peter Schutz: Je to tu, po dvadsiatich rokoch. Únos No. 2 

Nyitókép: SME

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!