Az Európai Parlament számomra  kellemes változást jelent. Fontos, hogy a politika hosszú távon is szórakoztasson, és most szórakoztat. Nincs okom változtatni. (..)

 

Mindent átértékeltem és arra jutottam, hogy jobb lesz, ha maradok az Európai Parlamentben. Elismerem, hogy keveset vagyok a sajtótájékoztatókon, de ez egyike volt szándékaimnak – teret adni más embereknek. És sikerült. Az SaS-ról nem úgy beszélnek, mint egy ember pártjáról. De hozzáteszem, hogy a belügyeket érintő sajtókonferenciákon már gyakrabban fogok megjelenni.(..)

 

Egy évvel ezelőtt még csak súroltuk az öt százalékos küszöböt, de 2015 decemberében már meggyőződtem arról, hogy be jutunk majd a parlamentben, januárban számomra ez már teljesen világos volt. De nem 12 százalékkal, hanem 7, esetleg 8-al. (..)

 

 hirdetes_810x300  

Továbbra is dolgozunk a párt építésén. Most egy nagyon jó pénzügyi helyzetben vagyunk, nincsenek tartozásaink. Ezek nagyon fontos dolgok azért, hogy egy napon majd ne oligarchák uralkodjanak felettünk.

 

Több oka volt az SaS választási eredményének. Ezek közül az egyik, hogy két héttel a választások előtt már tilos volt közvélemény-kutatásokat nyilvánosságra hozni és sok ember azt mondta, hogy az SaS-t szeretné bejuttatni. Más emberek az utolsó pillanatban már nem hittek Radoslav Procházkának. Másokat lehet hogy a televíziós viták győztek meg, amelyekkel kapcsolatban csak pozitív visszajelzést kaptam. A programunkat a legjobbnak értékelték, a jelöltlistánk szintén jól volt összeállítva.

teraz.sk – Richard Sulík: Je dôležité, aby ma politika dlhodobo bavila, a teraz to tak je

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!