Különleges nap ez a számomra, hogy átvehetem ezt a trófeát. Elképesztő pillanat, de más okból is. Megragadnám a lehetőséget, hogy bejelentsem: vége a Formula–1-es karrieremnek.

 

Huszonöt éve versenyzek, és az álmom mindig az volt, hogy Formula–1-es világbajnok legyek. Kemény munkával, fájdalommal, áldozatokkal ennek az elérése volt a cél, és most elértem. Megmásztam a magam hegyét, ott állok a csúcson. Mély hálát érzek most leginkább – az összes ember iránt, aki az álmom megvalósulásához hozzásegített. Ez a szezon átkozottul kemény volt.

 

Az előző két évben megtapasztalt csalódások után úgy nyomtam, mint az őrült, olyan motivált voltam, mint még soha. És ez természetesen hatással volt a szeretteimre is. Nem találom a szavakat, hogy eléggé megköszönhessem feleségemnek, Viviannek – megértette, hogy ez a nagy év, a nagy lehetőség, és megteremtette számomra a lehetőséget a futamok között a regenerálódásra. A szuzukai verseny megnyerése után – attól a pillanattól fogva, hogy a világbajnoki cím elérése már az én kezemben volt – óriási nyomás nehezedett rám. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy abbahagyom, ha világbajnok leszek. Abu-Dzabiban vasárnap reggel már tudtam, ez lehet az utolsó versenyem, és ez kitisztította a fejem a rajt előtt. Élvezni akartam minden pillanatát ennek az élménynek, tudván, hogy ez lehet az utolsó… s aztán kialudtak a lámpák, és életem leginkább feszült ötvenöt köre következik. Hétfő reggel meghoztam a döntésem

 

 hirdetes_400x285  

A döntésemet egyedül az nehezítette meg, hogy tudtam, a versenyzői családomat nehéz helyzetbe hozom. De Toto Wolff megértette. Tudta, hogy meggyőződéssel hoztam meg a döntésem, és megerősített támogatásával. Mindig is a legnagyobb büszkeségem lesz, hogy megnyerhettem a világbajnokságot ezekkel a fantasztikus emberekkel és a Mercedesszel. Most csak élvezni akarom a pillanatot. A következő hetekben kiélvezhetem a sikert, visszagondolhatok a szezonra. Aztán új lapot kezdek az életemben.

 

nso.hu – Nico Rosberg bejelentette visszavonulását

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!