A nem-közszolgálati RTVS újabb normalizációt él át. Ezért jogos a személyiségek tiltakozása és megszüntetett Reportéri stábjával szembeni szolidaritás. De…

 

Rezník ugyanazt teszi ma, mint amit Mečiar idején is tett. Bár egész karrierjét a közszolgálati médiában töltötte, a közszolgálat, szabadság, hivatás és ország iránti felelősség ismeretlen fogalmak számára. Ő ilyen, és így is viselkedik évek óta. Az, hogy a Smer – SNS – Most-Híd koalíció pont őt ültette a közmédia élére, csak a jelenlegi kormány mentalitásáról árulkodik. (…)

 

Nem hiszem, hogy hiba lenne galériákat, színházakat, operaházakat, szebbdajta stadionokat támogatni az adónkból, de azt sem gondolom, hogy az üzembentartási díjakból finanszírozott közszolgálati médiumoknak van jövője. Hiszen valóban színvonalas, öntudatos közmédiával még nem nagyon találkoztunk Szlovákiában. (…)

 

 hirdetes_810x300  

A Reportéri műsort Jeňo Korda alapította, még függetlenként. Nyomás alatt állt, akadályozta a hatalom, ahol csak tudta, de épp így volt értelme. Közszolgálati értelme. Csakhogy, idővel megérkezett az STV-be a Smer egyik üdvöskéje, Hreha, aki Jeňoval kirúgta az RTVS-ből a műsor lelkét is. Néhány kolléga, akik nem álltak Jeňo mellé, még ma is ott dolgozhatnak. Van ugyan munkájuk, de szabadságátólé megfosztották a másort, ma már üres, megfélemlített tanácsadói műsor. Őrület, hogy  ennek a műsornak a megszüntetésére Rezníkre volt szükség, ami ellen helyes dolog tiltakozni, de én most mégsem tudok.

 

Igazából, nem tudok az RTVS védelmére sem kelni. Mert nem független, nem öntudatos közszolgáalti intézmény, hanem egy újabb szórakoztató csatorna. (…)

 

Az ami most megy az RTVS-ben történik, a normalizáció folyamata. De a jövő Szlovákiájának ennél sokkal többre van szüksége, mint a Rezník előtti időkhöz való visszatérés. El kell kezdenünk beszélni a közszolgálati terület műveléséről és a szabadságáról. És teljesen más RTVS-re van szükségünk.

 

tyzden.sk, Moc, Rezník a reportéri

Nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!