Peter Zajac: A magyar kérdés

Az alábbi írás a .týždeň hetilap aktuális, 4/2018 számában jelent meg.

1989 után a szlovák demokratikus kisebbségi politika építői közé tartoztam. Azóta eltelt 25 év és a brutális fenyegetéseken keresztül az opportunista hallgatáson át a szisztematikus kapcsolattartásig mindennek szemtanúi lehettünk.

Még annak ellenére is büszke vagyok a végeredményre, hogy a nyugodt időkben gyakran megfeledkezünk arról, hogy Szlovákiában a magyarok és a szlovákok közötti bizalom folytonossága elengedhetetlen feltétele a tisztességes életnek.

   

Meg vagyok győződve arról is, hogy Szlovákia akkor lesz élhetőbb ország, ha a romák is a teljes értékű részeseivé válnak, s a feketékkel, az ázsiaiakkal és a muszlimokkal szemben nem a vakbél szindróma lesz érvényben. Ezek olyan tervek a jövőre nézve, melyek a rendszeres kapcsolatfenntartás nélkül nem valósíthatóak meg.

Az elmúlt évtizedek alatt rendszeres közvélemény-kutatásokat végeztek azzal kapcsolatban, hogy a szlovákok hány százaléka nem szeretne a szomszédságában magyar családokat látni. Az IVO utolsó felméréséből kiderül, hogy a fiatal generáció 18 százalékának okozna ez gondot, ami jóval alacsonyabb százalék a 90-es évek eredményeivel összehasonlítva. Sőt, a zsidókkal, a feketékkel, az ázsiaiakkal, a melegekkel, a leszbikusokkal, valamint a muszlimokkal és a roma családok összehasonlítva is jóval kevesebben vannak azok a magyarok, akikkel a szlovákok nem szeretnének szomszédi kapcsolatot létesíteni.

Ez a mi politikai sikerünk. A szlovákok és a magyarok együttműködésének természetes feltétele volt a korrupt mečiarizmus, valamint a ficói folytatás és a mohó nacionalizmus elutasítása.

A 2016-os választások után azonban a Most-Híd megvált ettől az alapelvtől. A Smerrel és az SNS-szel kötött koalíció csupán szónoklatok szintjén akart gátat szabni az extrémizmusnak, miközben az egész egyre inkább azokra emlékeztetett, akik belülről a nácizmust, a fasizmust és a kommunizmust akarták tökéletesíteni.

A Most-Híd nemhogy Kotlebát nem tudta megfékezni, de még Ficót és Dankót sem tudta megváltoztatni. Éppen ellenkezőleg, a Most-Híd a kormány minden lépéséért éppen úgy felelőssé vált. Az eredmény pedig nem más, mint a képmutatás.

Hogy ne csak a notorikusan ismert nagy neveket említsem, bizony sajnálatot érez az ember, ha látja, hogy az olyan kompetens emberek, mint Róbert Ondrejcsák, Peter Krajňák vagy Ravasz Ábel egyrészt elhatárolódnak saját minisztereiktől, másrészt egy hajóban eveznek velük a korrupció (védelem), a tétlenség (oktatásügy) és a megtorló intézkedések (romák) terén.

Sajnálatot érez az ember akkor is, amikor a Most-Híd a közszolgálati média pusztulásáról szónokol, közben ő maga is ténylegesen részt vesz az elpusztításában. Éppen úgy sajnálatra méltó az is, hogy a Most-Híd részese annak, hogy az Alkotmánybíróság elenyészik, és nem válik belőle más, mint az orosz–szlovák híd burkolóköve.

A Most-Híd nem a Smer és az SNS jellemét változtatta meg, hanem a sajátját.

Bugár Béla az év elején kijelentette, hogy „annak ellenére, hogy a Most-Híd jelenleg a koalícióban együttműködik az SNS-szel és a Smerrel, tudatosítja, hogy ez az együttműködés nem fog örökké tartani”.

Bugár nem a levegőbe beszél. Tud számolni – a koalíciós pártok zuhanó támogatottsága láttán a választási időszak felének letelte után neki is világos, hogy a 2020-as választások után a jelenlegi koalíciós pártoknak már nem lesz esélyük egy újabb kormány megalakítására. Ezért jelzéseket küld a parlamenti és a parlamenten kívüli ellenzék számára az alábbi üzenettel: „Készen állok!”.

Elég hozzá három feltételt teljesíteni: a Most-Hídnak be kell jutnia a parlamentbe, hiszen az ellenzék nem kerülheti meg a pártot a kormányalakítás során, vagy a Most-Híd a következő Fico-kormány alatt ellenzékbe kerül. Kérem szépen, így működik a szlovák politikai opportunizmus.

.týždeň.sk, Peter Zajac: Maďarská otázka

Nyitókép: .týždeň