(…) Ma, úgy mint 1998-ban, amikor Mečiart kellett megbuktatni, újra a magyar szavazók dönthetik el a választásokat.

 

Hogyan? 

 

Elsősorban úgy, hogy elmennek szavazni, s én személy szerint a helyükben az MKP-t támogatnám.

 

 hirdetes_400x285  

Miért? 

 

Azért, mert az MKP esetében néhány szavazat dönthet arról, hogy a párt bejut-e a törvényhozásba. A Híd bejutását szerintem biztosra vehetjük. Az MKP esetében eljutott hozzám, hogy lemondtak az autonómiapolitikájukról, ehelyett azt hangsúlyozzák, hogy az emberek a szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Ez ellen szerintem egy árvai vagy kiszucai embernek sem lehet semmi kifogása, s egyben elfogadható partnerré teszi az MKP-t a többi párt számára.

 

Az autonómiával miért volt gond? Az több európai országban is létezik. 

 

A területi autonómia volt a problematikus. A kulturális autonómia, amikor egy kisebbség számarányának megfelelően részesül a kultúrára szánt pénzből, s annak elosztásáról maga dönt, szerintem jó és igazságos megoldás, s egy leendő kormánykoalíció részeseként nagyon szívesen támogatnék ilyesmit Bugár Bélával vagy akár Berényi Józseffel együtt.

 

Nem lehet célunk, hogy asszimiláljunk vagy egyenesen kiűzzünk ebből az országból olyanokat, akik évszázadok óta itt élnek.

 

Én személy szerint még egy olyan gesztust is megtennék a szlovákiai magyarok irányában, hogy bevezetném a közszolgálati televízióban, hogy egy időben a szlovák nyelvű híradóval sugározzanak az STV 2-esen fél órás magyar hírműsort is.

 

Visszatérve a témához, örülnék neki, ha mindkét  párt bejutna a parlamentbe – a Most-Hídnál ez biztosnak látszik –, s a következő választási időszak összehozná őket. Az ugyanis egy kicsit szégyen, hogy a politikai vezetők ellentétei miatt két párt van, amely ugyanazt a kisebbséget képviseli. (…)

 

matovic
Igor Matovič. Kép: ujszo.com

 

Matovič: a Most-Híd már bejutott, szavazzanak az MKP-ra (Új Szó)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!