A legtöbb középiskolás gazdálkodástudományok területén tanulna tovább. Ezt az irányvonalat 18 százalékuk részesíti előnyben. Az orvosi hivatás 14 százalékukat érdekli, az informatika területén 11 százalékuk tanulna tovább. A legalacsonyabb érdeklődés a mezőgazdasági, matematika-fizikai és szociális területek iránt mutatkozott.

 

Az eredményekről a SITA hírügynökséget Markéta Majerová, a Scio társaság munkatársa tájékoztatta. Az intézet októberben és novemberben mérte fel a szlovákiai középiskolások tanulmányi képességeit, valamint felsőfokú tanulmányokkal kapcsolatos elképzeléseit. A tesztelésben, amely során egy kérdőívet is kitöltöttek,  3 390 diák vett rész. Arra voltak kíváncsiak, hogy a középiskolások hol szeretnének továbbtanulni, milyen szakterületek érdeklik őket, és mi alapján választanak egyetemet.

 

44 százalék Csehországban tanulna tovább

 

 hirdetes_400x285  

Az eredmények alapján a megkérdezettek 44 százaléka gondolkodik azon, hogy Csehországban tanul tovább, vagy legalább beadja a jelentkezését.

 

2015-ben például Csehországba 11 463 diák nyújtotta be jelentkezését Szlovákiából, közülük 5 779-et sikeresen fel is vettek. A Csehországba távozni vágyók körében a legnagyobb érdeklődés az orvosi, gazdasági és informatikai szakterület iránt mutatkozik. Ezek azok a területek, amelyeket leginkább fenyeget az „agyelszívás” a szlovákiai főiskolákon.  Az eredményekből azt is megtudhatjuk, hogy a Csehországba vágyó diákok jobb eredményeket érnek el mint azok, akik itthoni egyetemeken szeretnének tanulni.

 

Az érettségizők nagy része még tanácstalan

 

Az érettségizők nagy többsége októberben és novemberben még nem tudta, hova szeretné beadni jelentkezését. Ez az érettségizők 64 százalékára volt igaz, vagyis ők tehát csak az utolsó pillanatban döntenek. A diákokat megkérdezték arról is, hogy milyen tényezők játszanak majd szerepet az egyetemi kar kiválasztása során. 70 százalékok gondolta úgy, hogy lényeges az oktatás színvonala a karon. További kulcsfaktornak bizonyult a munkaerőpiacon való könnyű elhelyezkedés vagy az adott szakma magas bérezése, amelyet a középiskolások 47 százaléka tart fontosnak.

 

A Scio intézet Csehországban és Szlovákiában is végez összehasonlító vizsgálatokat. A tesztek az alapvető tanulmányi képességeket mérik fel, valamint társadalomtudományi és matematikai kérdéseket tartalmaznak, a vizsgákat az év hat különböző időszakában töltik ki, Szlovákia és Csehország 50 városában.

 

webnoviny.sk
kép: ihned.cz

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!