Hitte volna? Az Eurostat szerint Szlovákia nagy része legalább két nyelven beszél

Kutatók kimutatták, hogy két nyelv (anyanyelv és egy idegen nyelv) ismerte alapjaiban változtatja meg az agykémiát, hatékonyabbá és gyorsabbá teszi az agyműködést.

Két nyelv kellő ismertének előnyeiről talán itt, Közép-Európában tudunk a legtöbbet mesélni, de beszédesebb az alábbi grafikon, ami az Eurostat adatai alapján azt mutatja meg, hogy az egyes tagállamokban a munkaképes korú lakosság hány százaléka bír legalább egy „idegen” nyelvet.

Szlovákia, megelőzve Németországot (ahol a az idegennyelv-oktatásra nem nagyon van panasz), Ausztriát és Ciprust, a 10. helyen végzett. A kimutatás szerint Szlovákia aktív korú lakosságának 85 százaléka beszél legalább még egy nyelvet anyanyelvén kívül.

   

A lista első helyén Luxemburg, ahol a munkaképes lakosság majdnem minden tagja (több mint 99 százalék) legalább két nyelven beszél. A jórészt nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokból élő miniországgal szemben azonban nem túl nagy elvárás, hogy több nyelven beszéljenek lakosai.

Észtország 8., a dobogós harmadik Lettország, és a második helyezett Litvánia eredménye sem meglepő, hiszen nagyszámú orosz kisebbség él területükön – az Oroszországgal szembeni egyre kiélezettebb viszony miatt ez a téma kényes számukra.

Határok és kisebbségek

Hogy Szlovákia ilyen jó eredményt ért el, az nem csak az oktatás számlájára írható, de nagy mértékben a területén élő kisebbségeknek is köszönhető- Elsősorban a magyaroknak, a legnagyobb számú nemzeti kisebbségnek.

Hogy mennyire járulnak hozzá a nemzetiségek a lakosság (és nem az ország) kétnyelvűségéhez, nehéz megmondani. Bár beszédes, hogy Magyarország, amelyről elszakadt nemzetrészei miatt azt írták, hogy „önmagával határos” a listán utolsóként szerepel – az Eurostat szerint ugyanis Magyarország munkaképes korú lakosságának csak valamivel több, mint egy harmada beszél legalább két nyelvet, ami az uniós átlag fele.

A háromnyelvű Pozsony

Pozsony háromnyelvűségéről készített interjút a Denník N Jozef Tancer germanológussal, aki a két világháború közti Pozsony lakosságának nyelvhasználatát vizsgálta. Az  interjú egy részében a következőket mondja:

„A mai szóbeli szlovák nyelv rengeteg magyar, német és jiddis szót vett át. Példáur šrac, šinter, konc, viršle, šitaméň, nášup, puceraj, piglovať, kunčaft, néni, báči, hózentrógle, krenkovať… A jiddisből a tolvaj jelentésű gauner, a mešuge (kelekótya, félbolod, magyarul is használják, mesüge alakban – a szerk. megj.), a kibic, a mišpoche (család) szavak érkeztek.”

Tancer szerint azonban nem lehet meghatározni, hogy ki mennyi nyelvet beszél:

„Az első probléma az, hogy mit is jelent beszélni egy nyelvet. Hiba nélkül beszélni azt? Vagy hogy meg tudom értetni magam? Valaki tud egy adott nyelvet, de nem tud sem írni sem olvasni azon. Nincs egyértelmű kritérium.”

Körkép.sk, DennikN.sk

Nyitókép: madari.sk