Az egykori orvostanhallgató, Katalin, tiszta egyesre érettségizett, és Pozsonyon kívül a brünni és az olmützi orvosi egyetemre is felvételt nyert. Ő mégis Pozsonyban szeretett volna tanulni. A diákévekre azonban némi keserű szájízzel emlékezik vissza: „Mindig is érdekelt a tanulás, a könyvekkel jó barátságot ápoltam, a tananyag terjedelmétől pedig egyáltalán nem félten, sőt, örültem, hogy mennyi tudásra tehetek majd szert. Az egyetemen eltöltött első napok után azonban kiderült, hogy nem minden olyan tökéletes” – értékeli évekkel később az egyetemi éveit Katalin.

 

Elmélet, elmélet, elmélet

 

Az évfolyamunkban több mint 300 diák volt. Számomra az első csalódást a tantárgyak összeállítása okozta, hiszen a tárgyak többségének soha életemben nem vettem hasznát (pl. a biofizikának). Általában tiszta elméleti óráink volta egy csöppnyi gyakorlat nélkül.

 

 hirdetes_810x300  

Az első évben csupán azért kaptam „D”-t biológiából, mert a vizsgáztató „megfogott” a növényi sejttel. Az, hogy a vizsgakérdésből becsületesen felkészültem és lefeleltem, nem érdekelte. Neki az volt a legfontosabb, hogy  az egész feleletembe belekeverhette a növényi sejtet. Talán mondanom sem kell, hogy a növényi sejttel kapcsolatos tudásomra eddig sehol sem volt szükségem – meséli Katalin.

 

Tankönyvek és szkriptumok nélkül

 

A szemeszter kezdetének első napján reggel ötkor sorba kellett állnod, máskülönben sem tankönyvből, sem szkriptumból (egyetemi jegyzet) nem jutott egy darab sem. Lényegében az összes tankönyvet meg kellett vásárolnom, de diák lévén korlátozott költségvetéssel rendelkeztem, ezért a tanulmányomhoz szükséges könyveket és jegyzeteket vagy az idősebb diákoktól vásároltam meg, vagy a közeli nyomdában fénymásoltattam le.

 

Az „egészséges étkezés” szépségei

 

Az orvostangallgatók étkezéséről úgy gondoskodtak, hogy egyszerűen nem volt hely, ahol ehettünk volna. A kar épületében működő étkezdét nem használhattuk, hiszen oda az asszisztensek és a professzorok jártak étkezni. Hasonló volt a helyzet a kórházakban is. Mi, orvostanhallgatók csak az internátuson ehettünk. Tulajdonképpen hat évig fornettin, hotdogon és hamburgeren éltem. Az igényes vizsgáknak köszönhetem azt, hogy nem híztam meg.

 

Fotó: uniba.sk

 

Kórházi gyakorlat

 

Két év elmélet után végre elkerültünk a belgyógyászatra. Megtanultuk, hogyan kell viselkedni egy pácienssel, hogyan kell bemutatkoznunk neki, hogyan kell felvenni a kórelőzményt (anamnézis) és hogyan kell megvizsgálni a pácienst. Szuper! Végre valahára elérkeztünk a gyakorlati részhez!

 

A lelkesedés azonban gyorsan lelohadt, hiszen az elkövetkezendő években a gyakorlati rész megmaradt ugyanezen a szinten. Nem tanultuk meg, hogyan kell vezetni a dokumentációt, mert egyszerűen nem avatkozhattunk bele.

 

Egy tanulókörben kb. tízen voltunk, így szinte lehetetlennek bizonyult, hogy az orvosi rendelőkben gyakorlatozzunk. Ennek ellenére akadt néhány olyan orvos, aki megpróbálkozott ezzel, feleslegesen. Azok az orvosok, akiknek az orvostangallgatókat a gondjaikra bízták, és akiknek meg kellett volna tanítaniuk mindazt, amit egy orvosnak tudnia kell, mindig elfoglaltak voltak, hiszen nekik is megvoltak a saját pácienseik.

 

Néhányszor előfordult, hogy kiértékeltünk egy EKG-t vagy valamilyen ultrahangos kivizsgálást, de egyedül sohasem csinálhattuk. A gyakorlattal kapcsolatos legjobb élményeim abból az időszakból származnak, amikor a lakóhelyemhez közeli kisebb kórházakban gyakorlatoztam. Azokban a kórházakban tényleg olyan gyakorlatot szereztem, amilyet Pozsonyban sohasem.

 

Amikor a tanulmányom a végéhez közeledett, a remek vizsgaeredményeim ellenére óriási félelemmel küszködtem. Ideges voltam, önbizalomhiányos, hiszen rendesen semmi olyasmivel nem foglalkoztunk, amit a jövőbeli munkánk során alkalmazni tudnunk volna. Hat év alatt párszor szúrtunk injekciót, még azt is a nyári gyakorlatok idején!

 

Fotó: uniba.sk

 

Nálunk ez miért nem működik?

 

Külföldön minden másképpen működik. Például az orvosképzésben élenjáró Franciaországban az első szemesztert a beteggondozásnak szentelik – itt megtanulják az orvostangallgatók, hogy miképpen kell beszúrni a különféle injekciókat, infúziókat, és hogyan kell levenni a vért. Mindemellett pedig az elméleti részből is felkészítik őket.

 

A további évfolyamokban szakfelügyelet mellett folyik a gyakorlat. Az orvostanhallgatók megkapják a saját pácienseiket, akiken keresztül megtanulják azt, hogy miképpen kell felvenni a beteget a kórházba, megállapítják számukra a szükséges vizsgálatokat, a diagnózist és a gyógyítás menetét.

 

A külföldi orvostanhallgatók fölött mindig áll egy orvos (két diákra maximum egy orvos jut), akivel mindent megbeszélhetnek, és aki átadja nekik saját tudását és a tapasztalatait. Éppen ez az, ami nálunk a legjobban hiányzott.

 

Fotó: Irish Mirror

 

Stressz, gyomorfekély, kialvatlanság

 

Kezdő orvosként az első évek rendkívül stresszesen indultak. Az orvosok felkészületlenül hagyják el az iskolát, a gyakorlatban pedig nincs senki, akihez kérdéseikkel fordulhatnának, pedig emberi életekről van szó.

 

Abban reménykedem, hogy az orvosi tanulmányok csak Pozsonyban néznek ki úgy, ahogy kinéznek, sőt abban is reménykedem, hogy azóta a helyzet pozitív irányba fejlődött.

 

Mi a helyzet napjainkban?

 

Van egy teljes új anatómiai intézetünk tankönyvekkel, műtővel és ultrahangvizsgálóval együtt. Lehetőség van a műtő és a tanterem közötti élő közvetítésre is, sőt az előadóterem és a boncterem között is. Szlovákiában egyedüliként 3D-s bonctermünk van, és úgy gondolom, hogy az irodalommal és a tankönyvekkel sem állunk hadilábon” – mondta doc. Eliška Kubíková.

 

Forrás: Aktuality.sk/Körkép.sk

Nyitókép: uniba.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!