A politikusok azt állítják, hogy az illetéket az anyakönyvvezetők találták ki.

 

Amennyiben a házasulandó pár a templomban szeretné összekötni az életét, egy új meglepetés vár rájuk: az anyakönyvi hivatalban újonnan tíz eurós illetéket kell fizetniük. Abban az esetben, ha az esküvőt a hivatalban szeretnék megtartani, akkor a pénztárcájukból egy árva centet sem kell előhúzniuk. Az új törvénymódosításra – ami év elejétől lépett érvénybe – a Keresztény Intézmények Fóruma (FKI) hívta fel a figyelmet.

 

„Aggódunk, hogy ezzel a lépéssel diszkiriminálják azokat a szlovák állampolgárokat, akik a vallási meggyőződésük alapján egyházi esküvőt szeretnének kötni“ – konstatálta az FKI.

 

 hirdetes_810x300  

A a Keresztény Intézmények Fóruma az új törvényről a belügyminiszterrel, Robert Kaliňákkal is szeretne tárgyalni. Az FKI szerint Kaliňáknak haladéktalanul biztosítania kell azt, hogy az egyházi esküvőért semmiféle illetéket ne kelljen fizetni.

 

Állítólag az anyakönyvvezetők kérték

 

A belügyi tárca szóvivője, Andrea Dobiášová az Aktuality.sk kérdésére elmondta, hogy Robert Kaliňák szeretne találkozni a Keresztény Intézmények Fóruma képviselőivel. Mindemellett a szóvivő felhívta a figyelmet arra is, hogy a belügyminisztérium semmiféle törvénymódosító javaslatot nem terjesztett elő.

 

Feltételezem, hogy ez a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) kezdeményezése. A helyezetet felülvizsgáljuk, és utána nyújtunk tájékoztatást az állásfoglalásunkról“ – mondta Dobiášová.

 

A  Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) szóvivőjének, Michal Kaliňáknak az elmondása szerint az ő társulásuk a tárgyalásokon csupán az anyakönyvvezetők kérését és a gyakorlatból származó tapasztalatikat tolmácsolták. Az anyakönyvi hivatalok azonban a belügyminisztérium alá tartoznak.

 

A törvényjavaslat végleges változatának elfogadása a parlamenti képviselőkön áll“ – tette hozzá Michal Kaliňák.

 

Vajon miért is kell fizetnünk?

 

Az új illetékkel kapcsoltatban senki sem vállalja a felelősséget, ezért az egyes intézmények egymásra adják az utat. Az egész história azonban a kormány alelnökének, Peter Pellegrininek a műhelyéből származik. Az e-Governmentről szóló törvényjavaslatnak a keretén belül a közigazgatási illetékek közé ismét beszúrtak egy újat. Maga a törvény azonban a belügyi tárcától származik.

 

Az anyakönyvi hivtal 10 eurót szeretne „a regisztrált egyház vagy vallási társaság előtt megkötött házzaság előkészítéséhez szükséges alapvető teendőkért“.

 

Forrás: Aktuality.sk/Körkép.sk

Nyitókép: Southern Weddings

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!