A Smer koalíciós párt képviselői a júniusi parlamenti ülésen terjesztik elő azt a nyugdíjkorhatár-plafonról szóló javaslatukat, amelyet az alkotmánytörvénybe is szeretnének beiktatni – tájékoztatott minderről pénteken Robert Fico, a Smer elnöke. Fico azt is kijelentette, hogy ez a határ nem lépné túl a 65 évet.

 

A képviselők ugyanakkor készek arra, hogy tovább tárgyaljanak a korhatárral kapcsolatban, hiszen a javaslat elfogadásához alkotmányos többségre van szükségük.

 

Robert Fico, a Smer elnöke kijelentette, hogy a javaslatról a pénzügyi tárcával, a Szociális Biztosítóval és a koalíciós partnereivel is tárgyal. „Nem hagyhatjuk, hogy az emberek a halálukig dolgozzanak“ – mondta Fico.

 

 hirdetes_810x300  

A Smernek a koalíció képviselőin kívül az ellenzéki képviselők szavazataira is szüksége lesz.

 

„A legfontosabb érv, ami meggyőzheti a képviselőket, az a téma komolysága. Jó dolog, hogy ez a vita a parlamentbe kerül. Adjunk teret mindazoknak, akik érdekeltek az ügyben, és teremtsünk az egészhez szakmai hátteret. A képviselőknek el kell gondolkodniuk arról, hogy az emberek mikor menjenek nyugdíjba”

 

– jelentette ki Fico.

 

A Smer számára a felső határ a 65 év. „Nem szívesen kezdenék el arról vitatkozni, hogy a határ 64 vagy 65 év legyen. Lehet, hogy létrejön egy olyan változat, mely szerint a férfiak 65, a nők 63 évesen mennének nyugdíjba. Rengeteg lehetőség van. Számomra a legfontosabb az, hogy a legfelső nyugdíjkorhatárt alkotmánytörvénybe iktassuk, ez a korhatár pedig nem lehet magasabb 65 évnél. Mindemellett nyitott vagyok a különböző lehetőségekre” – közölte Fico.

 

Sme.sk/TASR

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.