A Hyperloop cég vezetői ma a szlovák és az osztrák kormány képviselőivel tárgyaltak.

 

A befektetésekért felelős szlovák minszterelnök-helyettes, Peter Pellegrini, valamint Peter Kažimír pénzügyminiszter és Peter Žigom gazdasági miniszter ma fogadták az osztrák kormány és a Hyperloop cég képviselőit, tájékoztatott a zive.sk szerint a Kormányhivatal sajtóosztálya.

 

Hyperloop2
Kép: Hyperloop Transportation Technologies

 

A találkozón a Hyperloop vezérigazgatója Dirk Ahlborn hivatalosan is bemutatta a projekt tervezetét, melynek célja, hogy Európában elsőként összekösse Pozsonyt és Bécset a Hyperloop technológia segítségével.

 hirdetes_400x285  

 

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Hypeloop nevű projekt a milliárdos Elon Musk fejéből pattant ki. Az új, csőposta elvén működő szállítóeszközökkel, az ún. kapszulákkal a hangsebességnél gyorsabban juthatunk majd el Pozsonyból Bécsbe és Budapestre.

 

„A találkozón a nemzetközi technológiai együttműködés lehetőségei kerültek bemutatásra. Szlovákia az új technológiák iránt nyitott ország, a hasonló projektek rendkívüli lehetőségeket rejtenek magukban a közlekedés, tiszta energia, informatikai biztonság, valamint a kutatás és a tudomány területén,” olvasható a Kormányhivatal sajtóanyagában.

 

A szlovák gazdasági minisztérium március 9-én írta alá a Hyperloop-pal a szerződést, pontosabban egy memorandumot a projektben való együttműködésről.

 

hyperloop3
Kép: mno.hu

 

A Hyperloop elképzelése Európában, hogy összekapcsolja az egymáshoz közel eső fővárosokat a világon, Pozsonyt és Bécset, hogy ezt követően Európa többi nagyvárosai is csatlakozzanak. A projekt európai kiszélesítése jelentősen lecsökkentené a városok közti távolságot, alig néhány percnyi utazóidőre  – mondta a Gazdasági Minisztérium szóvivője.

 

A projekt kivitelezője a Hyperloop Transportation Technologies.

 

žive.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!