Mark Zuckerberg szerint aki a mesterséges intelligencia számos ponton javít majd az életminőségünkön, és felesleges aggódni miatta. Így tehát pont ellentétes álláspontra helyezkedett, mint a Tesla-vezér Elon Musk.

 

Elon Musk nagyon aggódik a mesterséges intelligencia miatt. Ennek az aggódásának már lassan két éve lépten-nyomon hangot is ad. Úgy véli, annyira fontos ez a téma, hogy habár ő maga nem az állami szabályozások híve, a mesterséges intelligencia esetében minél előbb ki kell alakítani a törvényi szabályozást, különben nekünk reszeltek.

 

Zuckerberg szerint viszont  érthetetlen a mesterséges intelligenciát körülvevő károgás és negativitás, ugyanis a következő öt-tíz évben ez hatalmas pozitívumokat fog hozni az életünkbe. A Facebook-vezér elmondta:aki mesterséges intelligencia ellen érvel, az többek között a biztonságosabb, soha nem karambolozó autók, és a  sokkal jobb orvosi diagnosztizálás ellen érvel.

 

 hirdetes_810x300  

Mindezt természetesen Elon Musk sem hagyhatta szó nélkül. Először is viszonylag lekezelően közölte, hogy ő már beszélgetett erről Zuckerberggel, akinek szerinte jelenleg „korlátozott a rálátása a témára”. Ezt követően kifejtette, hogy a mesterséges intelligencia egész egyszerűen túl gyorsan, duplán exponenciálisan fejlődik mind hardvereket, mind szoftvereket tekintve, ezért van szükség proaktív szabályozásra.

 

Az nyilvánvalónak tűnik, hogy mindketten járatosak a témában, hiszen a mesterséges intelligenciát és a gépi tanulást az önvezető autóktól elkezdve az olyan programok is használják vagy használni fogják, mint a Facebook. Meg nagyjából mindenki más is, hiszen jelenleg ez a technológiai ipar legújabb Szent Grálja, és aki nem akar lemaradni, az a jövőben kénytelen lesz fejleszteni és alkalmazni mesterséges intelligenciát.

 

Origo.hu
kép: wccftech.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!