Egy hosszú hétvége erejéig e-sportfővárossá változott Budapest, ahol a V4-ek gamerei mérték össze tudásukat. Megnéztük, mit tud egy laikusnak nyújtani egy e-sportfesztivál. 

 

A számítógépes játékok már rég nem csak az unatkozó tinik puszta hobbija, hiszen pár éve kiemelkedett az otthoni íróasztalok homályából, és egy komplett, rengeteg pénzt érő intézményrendszer emelkedett köré. Ez azzal is járt, hogy nemzetközi versenyek keretein belül küzdenek egymással a legjobbak, ráadásul a többszázezer eurós díjazás különösen kecsegtető lehet a játékosok számára. A V4-ek idén először rendezték meg a V4 Future Sports Festivalt, ahol a négy ország legjobbjai mérkőzhettek meg Budapesten négy játékban: CS:GO, FIFA, Clash Royale, League of Legends.

 

 

 hirdetes_810x300  

A BOK Csarnokban rendezett háromnapos fesztivál a legnagyobb ilyen jellegű rendezvény volt a régióban. Amellett, hogy egymillió eurós összdíjazású versenyről volt szó, ismét helyet kapott a PlayIt is, amely által a csarnok egyik terme óriási számítógépes játszótérré változott, ahol kipróbálható volt szinte az összes nagy játékgyártó cég portékája. Egy ilyen – alapvetően nem túl mozgékony műfajnál azt is fontosnak tartották a szervezők, hogy a testmozgás fontossága mellett is szót emeljenek: a Sports Arénában egész nap lehetett  lasertagezni vagy dartsozni, de ki lehetett próbálni a mászófalat és a honvédségi kiképzőpályát is.

 

 

Nincsen e-sport cosplayesek nélkül, és itt sem szűkölködött a fesztivál jedikben, asszasszinokban és különböző fantázialényekben. A – hozzám hasonló – szkeptikusokat is hamar meggyőzte a bemutató, hogy ez nem csak egy puszta maskarás felvonulás, hanem valódi kreatív munka – az egyik cosplayes például három évig dolgozott azon a jelmezen, amiben idén felvonult. A lelkesedés és a kemény munka pedig a színpadon keresztül is egyértelműen érezhető volt – amellett, hogy a fesztivál egyik leglátványosabb pontja volt.

 

Nem csak számítógép-bolondoknak

 

Egy teljesen laikusban rengeteg kérdés merülhet fel: mi a jó abban, ha élőben nézhetem, ahogy néhány srác játszik? Mit tud adni ez a program azok számára, akik nem számítógéppel a kezükben születtek? Saját tapasztalat alapján azoknak is meglepően jó közösségi élmény nyújt, akiktől nagyon távol áll a számítógépes játékok világa. Bele lehet feledkezni a sok programba, a játékokba is – egy VR-szemüveg például a legszkeptikusabb látogatóból is kihozza a gyereket. A rendezvény elérte azt a célját, amit a versenyek és bemutatók mellé kitűzött: a gamerek mellett a laikusokat is el akarták érni, azért, hogy ismertté és elismertté tegyék számukra az e-sportot.

 

 

A döntő hangulata például mindenkit beszippantott, még azt is, aki a játékkal sem volt tisztában – a nézők hihetetlen hangulatban szurkoltak a döntő résztvevőinek (amit végül bravúros hajrázással a Mousesports verte lengyel Virtus.prot) A rendezvény egy nagyon jó példája volt annak, hogy a gamerekkel kapcsolatban nem kell azonnal a sztereotípiákra hagyatkozni, és igenis lehet vagány egy e-sportbajnokság is. Nem árt, barátkozni a műfajjal, ki tudja, lehet jövőre Pozsony rendezheti a következőt.

 

Polák Zsóka

Fotók: A szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!