Az Országos Erdészeti Egyesület éves szavazásán a vadalma győzedelmeskedett és lett a 2017-es év fája. A kezdeményezés célja a figyelemfelkeltés és a megóvás, olyan fafajok előtérbe helyezése, amelyeknek komoly erdészeti jelentőségük van, ám a figyelem mégis elterelődött róluk.

A vadalma a magyar erdők ritka különlegessége

Az Országos Erdészeti Egyesület 20 éve indította útjára a mozgalmat, amelyet 2013 óta online szavazás keretében bonyolít le. Mindez jó alkalom rá, hogy a kiválasztott három „döntős” fafajról, majd később a győztesről, az adott esztendőben ismeretterjesztő és tudományos cikkek, népszerűsítő kiadványok jelenhessenek meg, ezáltal kicsit közelebb hozzák az emberekhez kevésbé ismert fafajainkat is – írja az egyesület közleményében.

 

A vadalmafára, a magyar erdők ritka különlegességére, leginkább rövid ideig, mindössze egy hétig tartó virágzásakor, esetleg termésérésekor figyelünk fel, egyébként rejtve marad szemünk elől. Mindenütt ritka, kis számú, sokszor csak egyetlen egyedet számláló populációi vannak jelen, emiatt veszélyeztetett faj.

 

145738
Fotó: neuszisz.web.elte.hu

 

 hirdetes_400x285  

A legjobb vonalzók is vadalmából készültek

 

A közlemény szerint a vadalma általában 6-10 méter magasra növő fa, törzsátmérője életkorának végén 20-25 centimétert tesz ki. A 80-100 éves példányok már matuzsálemek. Virágzatát április második felében, esős és hűvös időjárás esetén később hozza. Virágszíne sohasem tiszta fehér, hanem a rózsaszín különböző árnyalatait fedezhetjük fel rajta.

 

Gyümölcséből annak idején zselé, almabor, pálinka és ecet készült, illetve magas C-vitamin-tartalma miatt teát főztek belőle, amit láz, megfázás és hasmenés ellen javallottak. Termése a vadgazdálkodónak kitűnő takarmányt szolgáltat, különösen a szarvas és a vaddisznó kedveli, de a madarak és a kisemlősök is szívesen fogyasztják.

 

Korábban fáját szívóssága miatt órafogaskerekek fogaihoz és meghajtóművekhez használták, a kocsigyártó pedig a legtartósabb szántalpakat készítette belőle. Ezenkívül a legjobb vonalzók és rajztáblák is belőle készültek – olvasható a közleményben.

 

Forrás: hirado.hu

Nyitókép: eletmodszer.hu

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!