Rengeteg olyan hely van veszélyben, ami szerepel az UNESCO Világörökségi Listáján – állítja egy most megjelent tanulmány.

 

A Föld felbecsülhetetlen értékű kincseket veszíthet el

 

A kongói Virunga Nemzeti Park, a Galápagos-szigetek és az Everglades Nemzeti Park is szerepel abban a Biological Conservation-tanulmányban, amelyben a veszélyeztetett helyeket sorolják fel. A védett helyszínek sokkal gyorsabban pusztulnak, mint ahogy azt korábban gondolták, az ok pedig az emberi tevékenység.

 

 hirdetes_810x300  

A kutatás több egyetem és szervezet összefogásából jött létre. A tudósok megállapították, hogy a Világörökség részeként számon tartott helyek 63 százalékában fokozódott az emberi beavatkozás 2000 óta. Ennek következményei pedig tragikusak: a Yellowstone Nemzeti Park erdői 6 százalékát, az amerikai-kanadai határon fekvő Waterton Glacier Nemzeti Park pedig erdőterületének közel egynegyedét veszítette el az elmúlt két évtizedben. Ugyanez a helyzet a műemlékekkel is Egyiptom és Görögország területén, ahol szintén az ember által okozott folyamatok járulnak hozzá az ókori építmények pusztulásához.

 

A helyzet komolysága miatt a Wildlife Conservation Society sürgős cselekvésre szólította fel a Világörökség Bizottságának tagjait és a globális közösséget is. Hiszen ha a pusztító destruktív folyamatok továbbra is ilyen gyorsasággal zajlanak, a Föld felbecsülhetetlen értékű kincseket veszíthet el.

 

Forrás: vilagszam.hu

Nyitókép: erdekesvilag.hu

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!