Egy tülkétől megfosztott orrszarvútetemet ábrázoló kép nyerte a fődíjat az idei Wildlife Photographer of the Year (Az év természetfotósa) versenyen. A dél-afrikai Brent Stirton a Hluhluwe-Imfolozi természetvédelmi parkban készítette a felvételt. A képen látható keskenyszájú orrszarvúval az éj leple alatt végeztek a vadorzók, akik aztán meg is csonkították az állatot.

 

Stirton az orrszarvútülök-termékek illegális kereskedelmével kapcsolatos nyomozás részeként készítette a fotót. A férfi több mint 30 hasonló bűntény helyszínére látogatott el a nyomozás alatt és az élmények rendkívül nyomasztóan hatottak rá. “Februárban születik meg az első gyermekem. 48 éves vagyok. Azt hiszem, azért halogattam idáig ezt a dolgot, mert mintha a fotóriporterként látottak hatására elvesztettem volna a hitemet sok mindenben” – mondta a fotós, aki a londoni Természettudományi Múzeumban vehette át az elismerést.

 

Fotó: Brent Stirton/Wildlife Photographer of the Year

 

Az ázsiai, főként a kínai feketepiacon 65 ezer dollárt is megadnak egy kiló orrszarvútülökért, mivel ott az úgynevezett hagyományos orvoslás egyik fő alapanyagát képezi. A vadorzók mára megtizedelték az Afrikában és egyéb területeken élő populációkat. A világ orrszarvú-állományának 80 százaléka a Dél-afrikai Köztársaságban él. Az elmúlt években rekordokat döntött a vadorzás az országban, tíz év alatt több mint 7100 állatot öltek le a szarváért.

 hirdetes_400x285  

 

Az emberekben talán undort kelt, talán megrémíti őket, de az biztos, hogy magába szippant és többet akarsz tudni, meg akarod ismerni a mögötte lévő történetet. És nem tudsz menekülni, mert szembesít azzal, ami a világban történik” – húzta alá Lewis Blackwell, a zsűri elnöke.

 

A verseny során díjazták a fiatal természetfotósokat is, illetve több kategóriában is győztest hirdettek: 

 

Az ifjú természetfotós kategóriában a 18 éves Daniel Nelson diadalmaskodott, aki egy nyugati síkvidéki gorillát kapott lencsevége, amint az épp egy kenyérfa gyümölcséből lakmározott. A nagyjából 9 éves állatot Cacónak nevezték el azok a helyiek, akik elfuvarozták a fiatal holland fotóst a Kongói Köztársaságban lévő Odzala Nemzeti Parkba. A nyugati síkvidéki gorilla súlyosan veszélyeztetett faj. A számuk folyamatosan csökken a vadhús iránti igény, a betegségek, valamint a természetes élőhelyeiket feldúló bányászati beruházások és olajpálma ültetvények miatt.

 

Fotó: Daniel Nelson/Wildlife Photographer of the Year

 

Az idei versenyre 92 országból 48 ezer képpel neveztek. A pályázatot 1965-ben hirdette meg először a BBC Wildlife Magazine. Annak idején csak állatos fényképekkel lehetett nevezni, mostanra azonban számos kategóriával bővült a verseny, amely immár a londoni Természettudományi Múzeum szervezésében zajlik.

 

A verseny különböző kategóriáinak nyertesei:

 

Környezet:

 

Fotó: Laurent Ballesta/Wildlife Photographer of the Year

 

Emlősök:

 

Fotó: Tony Wu/Wildlife Photographer of the Year

 

Kétéltűek és hüllők: 

 

Fotó: Brian Skerry/Wildlife Photographer of the Year

 

Vadvilági fotóriporter:

 

Fotó: Aaron “Bertie” Gekoski/Wildlife Photographer of the Year

 

Portré: 

 

Fotó: Peter Delaney/Wildlife Photographer of the Year

 

Forrás: erdekesvilag.hu/Wildlife Photographer of the Year

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!