1664. augusztus 10-én kötötték meg I. Lipót magyar király és IV. Mehmed oszmán szultán követei az 1663–64. évi Habsburg-török háborút lezáró vasvári békeszerződést, melyben a győztes fél indokolatlanul enyhe feltételeket szabott a Portának.

 

Az Oszmán Birodalom felrúgta a korábbi egyezményeket…

 

Annak ellenére, hogy Bécs az 1660-as évek elejétől fogva szinte a törökök összes követelését teljesítette a béke megőrzése érdekében, a Köprülü Ahmed nagyvezír alatt új virágkorát élő Oszmán Birodalom 1663-ban felrúgta a korábbi egyezményeket, és hadat üzent a Habsburgoknak.

 

 hirdetes_810x300  

I.Lipótot, de legfőképpen Magyarországot készületlenül érte a támadás, így a nagyvezír által személyesen vezetett hadjárat első évében Érsekújvár török kézre jutott, ezzel pedig közvetett módon Bécs városa is komoly veszélybe került.

Zrínyi_Miklós_lóháton hu.wikipedia.org
Zrínyi Miklós lóháton (fotó: hu.wikipedia.org)

 

A kezdeti kudarcokat követően aztán Zrínyi Miklós horvát bán 1663–64 telén indított hadjárata új reménnyel töltötte el Európát, ugyanis a költő-hadvezér seregének sikerült mélyen benyomulnia a hódoltság területére, és felgyújtották az eszéki hidat. Ez a siker új eséllyel kecsegtetett az Új-Zrínyivár által is szorongatott Kanizsa megvívására, az Udvari Haditanács tétlensége miatt azonban a lehetőség elúszott, és a háború újabb fordulatot vett.

 

Montecuccoli megvívta döntő ütközetét

 

A Zrínyi után kinevezett új császári főparancsnok, Raimondo Montecuccoli tétlenül nézte végig, ahogy Köprülü Ahmed hadai lerombolják Új-Zrínyivárt. Montecuccoli rengetegszer bírált óvatossága ellenére 1664. augusztus 1-jén, Szentgotthárd mellett döntő ütközetre került sor a felek között, mely során a császári generális jelentős győzelmet aratott a nagyvezír ellen. Kilenc nappal a diadal után Simon Reninger császári követ I. Lipót megbízásából Vasváron békét kötött IV. Mehmed szultán delegációjával.

 

A szentgotthárdi diadalt követően a hazai közvélemény érthető módon hatalmas csalódással fogadta a háború gyors befejezését, később pedig elterjedt az a népszerű összeesküvés-elmélet, hogy a Habsburgok ily módon akarták kivéreztetni a „rebellis magyarokat.”

 

A törökök számára enyhének bizonyult a vasvári béke

 

A vasvári béke gyors megkötésében éppen az a törekvés játszotta a főszerepet, hogy a Habsburgok minél hamarabb a nyugat-európai hegemóniáért vívott küzdelemre fordíthassák figyelmüket, a hátország biztonságáért cserében pedig – akárcsak a korábbi évtizedekben – rendkívül nagylelkűnek bizonyultak.

 

Ezzel magyarázható, hogy Lipót a szerződésben lemondott a török kézre került erődökről, így nem csak az 1660-ban elesett Váradot, de még Nógrádot, illetve Érsekújvárt sem sikerült visszafoglalni, vagyis a királyi Magyarország csupán az Erdélytől visszacsatolt Szabolcs és Szatmár vármegyék területével gazdagodott.

 

800px-Mogersdorf3 szentgotthard wikipwdia.hu
A szentgotthárdi csata – egykorú német tudósítás a csatáról (fotó: hu.wikipedia.org)

 

Az 1664. augusztus 10-én megkötött vasvári béke tehát joggal keltett csalódást az ország felszabadításában reménykedő magyar nemességben, és a rendek később megalapozottan értékelték úgy a szerződés aláírását, hogy a Porta még győzelem esetén sem számíthatott volna kedvezőbb feltételekre.

 

Magyarországgal ellentétben viszont a Habsburgok komoly előnyöket szereztek e botrányos kompromisszummal, hiszen az megszüntette a török támadást kiváltó konfliktusforrásokat, és 20 esztendőre nyugalmat ígért a keleti végeken.

 

Forrás: Körkép.sk/rubicon.hu/mult-kor.hu

Nyitókép: A vasvári béke okiratának kezdő sorai török nyelven (hu.wikipedia.org)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!