A Losonctól nem túl távol fekvő, a poltári járáshoz tartozó, Nógrád északi részében található Hradište község az utóbbi néhány évben figyelemreméltó helyet vívott ki magának a (hely)történészek körében. Az alig 250 lakosú kis település másodízben látta vendégül a tágabb értelemben vett régió, történelemmel foglalkozó intézményeit és személyiségeit.

 

dsc_7212
Hradište. Felvétel: Puntigán József.

 

Az ezredforduló után itt alakult meg a mai Prehradište Polgári Társulás, elődje, amely a helyi a közéleti tevékenysége mellett legnagyobb sikereit a szűkebb-tágabb régió történelmét, társadalmi életének változásait feldolgozó könyvek kiadásával érte el.

 

dsc_7215
Jeles elismerést szerzett kiadványok. Felvétel: Puntigán József.

 

 hirdetes_810x300  

Munkájuk minőségét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a Szlovák Művelődési Központ (Slovenské osvetové stredisko),  Szlovák Nemzeti Könyvtár és társzervezői által meghirdetett „Szlovák krónika 2016“ verseny a „Zažili sme vojnu“ (Megéltük a háborút) c. könyvük elnyerte a Történelmi krónikák“ kategóriájának fődíjat, a Hradište községről szóló vaskos kötet készítői, a község pedig elismerő oklevelet kaptak.

Megjegyezvén, hogy ugyanitt hasonló elismerést kapott a Losoncon megjelent a losonci zsidó hitközség életét és a neológ zsinagógát bemutató (Lučenec, synagóga v premenách času) könyv is.

 

A PreHradište kiadói tevékenységének ötletadója és előkészítője Miroslav Šesták, aki remek szervezői készségekkel rendelkezik, s a kiadói tevékenységéhez elnyerte számos jeles szlovákiai alkotó, helytörténész és történész támogatását.

 

Az elmúlt hétvégén a losonci Nógrádi Könyvtár és a Nógrádi Művelődési Központ közreműködésével megrendezett szép számban megjelentek  a régió történelmi és társadalmi kutatásokkal foglalkozó  alkotók. A nógrádiak mellet Rimaszombatból, Pelsőcről, Nyitráról és máshonnan is érkeztek résztvevők. A találkozó kora délután kezdődött és késő estébe nyúló beszélgetéssel ért véget.

dsc_7333
A kötet számos értékes tanulmányt tartalmaz. Felvétel: Puntigán József.

 

A találkozóra jelent meg a rendezvénnyel azonos címet kapott (Strtnutie priateľov regionálnej histórie) 250 oldal terjedelmű tanulmánykötet, amelyben 18 tanulmány és 29 a regionális történelemmel foglalkozó könyvről, aktivitásról szóló beszámoló kapott helyet.

 

Inkább csak szemezgetve a gazdag tartalomból olvasható benne Václav Furmánek, a nyitrai Régészeti Intézet neves régészének írása a Gömör-Kishont és Nógrád végzett őskori leleteket feltáró ásatások 50 évéről, a Szinóbányán végzett feltárásokról (társzerző Vladimír Mitáš), Jaroslava Pavelková (Cyril és Metód Egyetem, Nagyszombat) a részben az előbbi témához is kapcsolódó urnamezős leletek és hamvasztásos sírok antropológiai leleteinek vizsgálatáról.

 

dsc_7213
Bőséggel lehetett válogatni a helytörténeti munkából is. Felvétel: Puntigán József.

 

Alexander Botoš (Rimaszombat, Gömör-kishonti Múzeum) tanulmánya Nógrád középkori templomairól, Juraj Laššák, helytörténész írása a nógrádi és kishonti vidéki molnár családokról. Ugyancsak olvasható benne Radványi Ferencz a 18. század nógrádi várait bemutató korabeli írása, Mária Adamová (Losonc, helytörténész) írásai a 19. század nógrádi cigányzenészeiről Pavel Mičiniak (hadtörténész) tanulmánya a Felső Nógrád területén lezajlott 1918-19-es eseményekről stb.

 

dsc_7220
Miroslav Šesták. Felvétel: Puntigán József.

 

A kötet több egyéb szervezet mellet bemutatja a Füleki Vármúzeumot, a losonci Nógrádi Galériát és Múzeumot, a losonci Nógrádi Könyvtárat, a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum tevékenységét valamint a régió utóbbi időszakban helytörténeti munkáit.

 

dsc_7226
Mária Adamová. Felvétel: Puntigán József.

 

A megjelenteket Miroslav Šesták üdvözölte és köszöntötte. Az említett tanulmánykötetet Mária Adamová mutatta be.

 

dsc_7235
Václav Furmánek. Felvétel: Puntigán József.

 

Václav Furmánek előadásában a kötetben is helyett kapott tanulmányairól szólt élőben. Ebben kiemelt helyet kaptak a Ragyolcon végzett feltárásai (urnás temetők és a hozzájuk tartozó település) mely, mint elmondta, nemzetközi szinten is felkeltették a szakma figyelmét. Az itteni leletek pl. Olaszországban is bemutatásra kerültek. A területről már  kiadott  könyvek és tanulmányok után a jövő év elején újabban látnak napvilágot (4 kötetben), amelyek részletesen foglalják össze a ragyolci feltárások eredményeit.

 

dsc_7276
Jaroslava Pavelková. Felvétel: Puntigán József.

 

A témához szorosan kapcsolódott Jaroslava Pavelková előadása is, aki a Szlovákia délkeleti területén feltárt hamvasztásos sírokban talált antropológiai leletek vizsgálatait és azok eredményeit mutatta be.

dsc_7310
Pavel Mičiniak. Felvétel: Puntigán József.

 

Pavel Mičiniak, hadtörténész  egészen új, eddig nem vagy alig publikált részleteit mutatta be Nógrád 1918-19-es eseményeinek.  Válaszokat keresve és adva arra is, hogy hogyan lett a terület Csehszlovák Köztársaság része, milyen hatásokkal volt arra a Magyar és a Szlovák Tanácsköztárság megalakulása és néhány hónapos működése.

 

dsc_7318
Felvétel: Puntigán József.

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!