Azt mondják, hogy az igazság az emberi történelem utólagos kincse. Többnyire későn, vagy egyáltalán soha nem derül ki és mérhetetlen szenvedés, pusztítás az ára. Időnként megnyílnak a lehetőségek és nevén lehet nevezni a dolgokat. Egyszer minden elhallgatás és elhallgattatás ideje letelik.
Különféle zavaros korok kitermelik és hatalomra is juttatják a maguk beteglelkű, diktatúrára hajlamos vezetőit, akik hatalmuk megőrzéséért semmilyen embertelenségtől sem riadnak vissza. Pusztításuk több generációt megmérgez, és hosszú ideig érezteti hatását. Ezek a zavaros korok sok emberáldozatot követeltek és követelnek napjainkban is.
Hetven évvel ezelőtt is ez történt. Alighogy elhalkult a hadi árvák és özvegyek jajkiáltása, újabb áldozatokat követelt a gonoszság. 1946. február 27-én írta alá Budapesten Gyöngyösi János magyar külügyminiszter és Vladimir Clementis csehszlovák külügyi államtitkár a csehszlovák-magyar lakosságcseréről szóló egyezményt, amely a szlovákiai magyarok tízezreinek erőszakos kitelepítéséhez vezetett.
Ezzel csaknem háromnegyed millió magyar sorsa pecsételődött meg. A szlovákiai magyarok deportálása egészen 1949 nyaráig tartott. Hivatalosan a lakosságcsere 1947. április 12-én kezdődött és 1949. június 5-én fejeződött be.
Még ma is élnek, de már nagyon kevés számban azon családok hozzátartozói, akik átélték ezeket a borzalmas napokat, és történetük papírra vetése az utolsó pillanatban történik. Nekünk, fiataloknak most kell feltennünk kérdéseinket, mert hamarosan nem lesz kit kérdeznünk. Ez nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is.
A „klottgatyás” tiszteletes
Csilizradványt szerencsére csak kis mértékben érintette a magyarországi erőszakos kitelepítés. A község krónikája szerint bár a lakosság háromnegyede megkapta a Magyarországra való áttelepítési értesítést, csak néhány családot vittek át. 1948 után leállították a „lakosságcserét”, így maradhattak a még át nem telepített „fehérlevelesek”.
Ezen áttelepített családok közé tartozott Kóczán Mór és családja is.
„Kóczán tiszteletes úr és családja 1914. október 4-én került a Csilizradványi Református Gyülekezetbe. A községben először sportkört alapított, melynek elnöke, intézője, edzője, szertárosa, egyszóval mindenese lett. A testgyakorlatok helyes végrehajtásának szemléltetésére a sportos mozgást mindig nekivetkőzve, alsónadrágban, trikóban mutatta be. Később megszervezte a focicsapatot is, amelyet a faluban egyszerűen „klottgatyás“ csapatnak neveztek.”
– emlékezett vissza a 93 éves Vendégh Matild, csilizradványi lakos.
Csilizradványon és környékén Kóczán Mórt erős testű, izmos, erős akaratú emberként tartották számon. Ebből fakadóan legendák forogtak közszájon a rendkívüli erejű tiszteletesről.
Kebuszek Jolán nyugalmazott pedagógus visszaemlékezése szerint egyszer felkapta őt, és felhajította a magasba, de olyan magasra, hogy a galambok dúcában lévő fészkeket is látta. Ahogy esett lefelé, édesanyja a szomszédos udvarban sikított, befogta a szemét, de a tiszteletes lazán, könnyedén, tiszta lelki nyugalommal elkapta.
Egy másik alkalommal kátéoktatásra gyülekeztek a gyerekek a parókia udvarán, s kérésükre, hogy az erejét kipróbálják, vajon hány társukat tud felemelni egyszerre a tiszteletes úr? Egy székre ültek, egymásba csimpaszkodtak, s egyszerre 8 gyermeket felemelt.
Unokája, a ma is élő Jeszenszky István, aki 1944-ben született Csilizradványon – a magyar időkben – több érdekes és valós dolgot mesélt nagyapjáról.
A stockholmi olimpiára hajóval és vonattal utazott. Szenvedélyes kártyás volt, az egész odavezető utat végigkártyázta. Figyelmetlenségében az utazó bőröndjét a vonatállomáson hagyta. Egy jó hét elteltével, amikor a versenyek lezajlottak, épségben, ugyanazon a helyen ahol hagyta, megtalálta bőröndjét.
Érdemes lejegyezni, hogy 5 dobása érvénytelen volt, mindig kilépett, viszont a hatodik dobásával érte el a kimagasló eredményét, amivel bronzérmet szerzett. Ő volt az első nem skandináv versenyző, aki olimpiai érmet tudott nyerni gerelyhajításban.
’48-ban áttelepítették
Kóczán tiszteletes 34 évig szolgálta az Urat Csilizradványon. Lelkészi szolgálatára, sporttevékenységére, és nagyszerű hegedűjátékára Jolika néni, Matild néni és hívei a mai napig kitüntető szeretettel emlékeznek. Tekintélyes tudásának, türelmes modorának, a tanítványaival szembeni közvetlen viszonyának köszönhetően tisztelettel és szeretettel voltak iránta.
Az utolsó presbiteri gyűlés jegyzőkönyvi bejegyzése 1948. augusztus elsejével található a Csilizradványi Református Egyház jegyzőkönyvében. 1948 szeptemberében egész családjával együtt áttelepítették Magyarországra. Szeretett hívei könnyek közt búcsúztak hűséges lelkészüktől.
Jolika néni szemeivel még most is látja és hallja amint szegelik le a hatalmas katonai ládákat, amelybe csomagjaikat pakolták. Amint elindult a sok lovas kocsi Csilizradványról, megszólaltak a harangok.
Soha még olyan fájdalmasan, olyan szívet tépően nem kondultak meg a harangok, mint akkor, abban a pillanatban.
Barátaiknak, jó ismerőseiknek elajándékozták mindazokat a könyveket, amiket már nem tudtak elcsomagolni. Törökné Lelkes Hajnalka így kapta ajándékba Kóczán tiszteletes egyetlen lányának, Editkének tulipános ládáját, ami még napjainkban is szobája legféltettebb dísze.
A család hamarosan a Pilis hegyei között megbúvó kis faluból, Alsógödről írta szorgalmasan leveleit az itt maradt Lelkes házaspárnak. További életük már egy másik történet.
Hetven évvel ezelőtt ez volt a csehszlovák nemzetpolitika itt a Csallóközben, és sok helyütt másutt. Szlovákiában, napjainkban is a szlovák politikai körök szeretnék ezt a korszakot „tabuként”, csak a második világháború „következményeként” kezelni. Hetven év után sem történt meg legalább az erkölcsi jóvátétel, a bocsánatkérés, a kollektív háborús bűnösként megbélyegzett szlovákiai magyarságtól. A hírhedt dekrétumok ma is élnek, akárcsak az emlékek. Élnek és fájnak…
Kóczán Mór neve nem merül feledésbe. Emléke él, mert éltetik. Csallóközaranyoson, első lelkészi szolgálati helyén, sportcsarnokot és a helyi alapiskolát nevezték el róla.
Tiszteletére 2008. októberében a Csilizradványi Alapiskola is felvette a Kóczán Mór Alapiskola Csilizradvány nevet.
Részletek Molnár Rudolf, a komáromi Selye János Gimnázium diákjának „Hová tűnt a sok virág’ c. pályamunkájából, melyet a Palóc Társaság pályázatára nyújtott be. A munka első helyezést ért el. A részletek közlése a szerző engedélyével történt.
Nyitókép: reformácio.ma
Megosztás:
Címkék: Beneš-dekrétumok Csilizradvány Főoldal gerelyhajítás kitelepítés Kóczán Mór lakosságcsere lelkész olimpikon
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.