Stark Tibor történész szerint a jó magyar külpolitikának és a nyugati hatalmaknak is köszönhető, hogy annak idején Csehszlovákiában nem valósult meg a teljes magyar kisebbség felszámolása.

 

A felvidéki kitelepítések 70. évfordulója alkalmából a szakértő az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában azt mondta, Beneš vezetésével a csehszlovák kormány meg akartak szabadulni a német és a magyar kisebbségtől. A 3,5 milliós német kisebbséget fel is számolták, a magyar kisebbség felszámolását viszont a jó magyar külpolitika és a nyugati hatalmak nem engedték.

 

Ezt követte a lakosságcseréről szóló egyezmény, de ez Magyarország szempontjából végül hátrányos volt. A történész felhívta a figyelmet arra is, hogy a felvidéki magyarság körében volt ellenállás: egy népi szövetség nevű „földalatti” szervezet tartotta a magyarságban a lelket és segített adatokat gyűjteni a magyarok elleni atrocitásokról.

 

 hirdetes_810x300  

Az Országgyűlés április 12-ét, a magyar lakosság Felvidékről történt kitelepítésének kezdőnapját 2012. december 3-án ellenszavazat nélkül országgyűlési emléknappá nyilvánította. Az Országgyűlés határozatában rögzítette, hogy szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a Benes-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített magyarokról.

 

MTI/Körkép.sk

 

Nyitókép: Csemadok.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.