Háromszáz éve született Mária Terézia osztrák császárnő, Magyarország királynője

300 éve született a bölcs uralkodó, szerelmes asszony, szigorú, de szerető anya, Mária Terézia, aki mint Német-római császárné, Ausztria uralkodó főhercegnője, Magyarország apostoli királynője, Csehország királynője negyven évig ült a trónon. 

A kellemes ifjúkort nem árnyékolta be az a félelem sem, amely egy főhercegnő életét könnyen megkeseríthette, hogy keze diplomáciai alkuk tárgyává válik. Természetesen Mária Terézia kezével is „üzleteltek”. Spanyol, bajor, porosz vőlegények nevei merültek fel. A tengeri hatalmak – Anglia és Hollandia – óhajára azonban jelentéktelenebb jelölt után kellett nézni. A választás Lotharingiai Ferenc Istvánra esett, aki kilenc évvel volt idősebb leendő feleségénél, és már 1722 óta Bécsben élt. 1736-ban az ifjú pár – uralkodói körökben szokatlan – szerelmi házasságot kötött.

A császár a vejét – lányával ellentétben – bevonta a politikába, sőt, szerette volna, ha hadvezéri babérokat is szerez, ezért főparancsnokká nevezte ki a második török háború idején. Döntése nem bizonyult szerencsésnek: parancsnok és serege egyaránt kudarcot vallott. De Mária Terézia férje különösebb politikusi képességekkel sem rendelkezett. Az pedig, hogy vajon a feleségnek, az 1740-ben immár negyedik gyermekét váró Mária Teréziának vannak-e politikusi képességei, nem derülhetett ki. 1740 őszén, amikor VI. Károly császár váratlanul meghalt, igencsak kérdéses volt, hogy a Pragmatica Sanctio értelmében őt követő lánya el tudja-e foglalni trónjait, meg tud-e felelni a reá szakadt feladatoknak.

   

A magyar királynő 

Bajorország azonnal bejelentette igényét a Habsburg-örökségre. Egy régi, 1617-es családi szerződést előhalászva jelentkezett a spanyol király is. Fleury bíboros – úgymond – nem találta a formulát, amellyel az uralkodónőt illetni kell, Franciaország tehát várt az elismeréssel. Habozott Szászország is, amely szintén találhatott jogalapot igényei megalapozására. A porosz király, II. Frigyes szívesen segített volna a fiatal örökösnőnek, ha cserébe megkapja Sziléziát. Mielőtt azonban ajánlatát komolyan mérlegelhették volna Bécsben, fegyverhez nyúlt, és kirobbantotta az osztrák örökösödési háborút (1740–1748).

Mária Terézia és a birodalom szempontjából létkérdés volt: hogyan foglal állást a magyar országgyűlés? 1741 májusában Pozsonyban összeültek. Június 25-én Mária Teréziát az évszázadok óta kialakult rítusok szerint királlyá koronázták. A diéta azonban nem Szent István koronájának megszerzése miatt nevezetes a dinasztia történetében. Mária Terézia ugyanis nemcsak a koronára, hanem az ahhoz tartozó országok segítségére is számított. Ennek megszerzése reményében kerített sort az ismert, emlékezetes jelenetre a pozsonyi várban. Szeptember 11-én magához kérette az országgyűlést, és latin nyelvű beszédben fordult a megjelentekhez:

„Magyarországról, a mi személyünkről, gyermekeinkről és a koronáról van szó. Mindenkitől elhagyatva, egyedül a magyarok hűségéhez és régóta ismert áldozatkészségéhez folyamodunk. Személyünk, gyermekeink, koronánk és a birodalom végső veszedelmében kérjük a rendek haladéktalan segítségét.”

Anglia és Hollandia csak Magyarország egyértelmű állásfoglalása után nyújtott valóságos segítséget, s csak ezt követően jött létre a szövetségi rendszer, amely – ha Szilézia elvesztése árán is – biztosította számára az osztrák örökséget. Sőt, nemcsak azt, hanem a császárságot is: a főhercegnő nemcsak magyar és cseh királynő lett, hanem – férje megválasztása után, 1745-ben – császárné is.

Tehetséges politikusokat gyűjtött maga köré

Mária Terézia megszerezte és meg is tartotta örökségét, s uralkodása negyven éve alatt tovább erősítette a dinasztia pozícióit. Sikerét nem átlagon felüli képességei, hanem bölcsessége, kitűnő gyakorlati érzéke, és – nem utolsósorban – nőisége magyarázza. Kiváló érzékkel találta meg politikusait,  akik között a fő helyet Kaunitz herceg foglalta el, aki – még mint gróf – az örökösödési háborút lezáró béketárgyalásokon képviselte Ausztriát. Később párizsi követ, majd államkancellár (külügyminiszter) lett. Ő terelte új vágányra az osztrák külpolitikát. Az évszázados franciaellenesség után a hétéves háború idejére (1756–1763) tető alá hozta Versailles és Bécs szövetségét.

Haugwitz gróf nevéhez az 1749-es nagy igazgatási reform fűződik, amely a korszellem – a központosítás jegyében alakította át az örökös tartományok kormányzását. Bár a reformot vissza kellett vonni, lényege – a rendiség visszaszorítása – érvényben maradt. A németalföldi Van Swieten az iskolaügy reformja terén szerzett magának érdemeket. Daun, Lacy, Lichtenstein a hadvezérek közül tűnt ki.

A németalföldi Van Swieten az iskolaügy reformja terén szerzett magának érdemeket. Daun, Lacy, Lichtenstein a hadvezérek közül tűnt ki. Kiváló diplomaták voltak a párizsi követek: Starhemberg és Merc, a belügyek irányítói közül Hatzfeldet és Chotek udvari kancellár emelkedett ki.  Európa első számú uralkodónője és asszonya úgy vélte, és állandóan hangoztatta is, hogy a természetes hierarchia szerint a férfiak a nők fölött állnak. Férje, a császár például – miközben a politikában alig kapott szerepet – soha nem érezhette úgy, hogy ez a hierarchia megfordult volna.

A család

A Mária Terézia-képhez nemcsak az a hatalmas bécsi emlékmű tartozik szervesen hozzá, amely őt tanácsadói, politikusai, hadvezérei körében ábrázolja, hanem – és még inkább – azok a festmények, amelyek gyermekeivel és férjével együtt örökítik meg. Gondoskodás, aggodalom, büszkeség, féltés, szemrehányások sora és szeretet árad abból a sok száz levélből, amelyet férjének és gyermekeinket írt. Egészségügyi problémáik, a lányok terhességei, külső megjelenésük, olvasmányaik, lelki és vallási életük éppúgy foglalkoztatták, mint politikai küldetésük.

A császárné és Kaunitz kancellár választotta ki József főherceg első feleségét, Pármai Izabellát 1760-ban, s Mária Terézia vette rá Józsefet – aki akkor már császár volt – második házasságára is, 1765-ben a bajor Mária Jozefával. Az uralkodónő minden tőle telhetőt megtett azért, hogy házastársaik vagy feladataik révén Itáliában, Spanyolországban, Németországban, Németalföldön és másutt élő gyermekei őrködjenek a dinasztia érdekei fölött.

József nem fogadta el az anyja által kialakított politikai játékszabályokat,  már 1765-ben a birodalom rendjét felforgatással fenyegető reformprogrammal jelentkezett, ráadásul éppen akkor, amikor Mária Terézia élete – férje halála után – mind nehézkesebbé vált. Szinte letargiába esett József egyre nyilvánvalóbb antiklerikalizmusa, vallási nézetei, gondolkodói szabadossága és politikai lépései miatt.

Mária Terézia azonban nem csak mint nő, hanem mint anya (és társuralkodó) is bölcsnek bizonyult, a feszültségeket nem élezni, hanem tompítani igyekezett. Soha nem felejtette el kiemelni a császár nagyszerű képességeit, és mindenkitől megkövetelni a neki járó alattvalói vagy éppen testvéri tiszteletet. A jogot azonban, hogy véleményét anyai szigorral és nyíltsággal megmondja, mindvégig fenntartotta magának.

Rubicon.hu, Wikipédia
borítókép: 24.hu