56 éve kezdték el építeni a berlini falat

56 évvel ezelőtt, 1961. augusztus 13-án kezdődött a berlini fal építése, amely évtizedekig a második világháború utáni Európa megosztottságának jelképe volt.

Miután a Harmadik Birodalom 1945 tavaszán kapitulált a szövetségesek előtt, a Jaltában született megállapodás szerint a győztesek négy – egy szovjet, egy amerikai, egy francia és egy brit – megszállási övezetre szabdalták szét az új határok közé szorított Németországot. Berlin területe e felosztás szerint a szovjet zónába került volna, a szövetségesek azonban úgy határoztak, hogy a tervezett újraegyesítésig közösen látják el a főváros katonai ellenőrzését.

Feszültség kelet és nyugat között

   

Mint ismeretes, a hidegháborús konfliktus eszkalálódása végül nem tette lehetővé az ideiglenesnek tervezett állapot felszámolását: Sztálint gyanúval és félelemmel töltötte el a brit, francia és amerikai zóna – a későbbi NSZK területét magába foglaló Trizónia – egyre szorosabbá váló együttműködése, ezért 1948 nyarán kísérletet tett arra, hogy Nyugat-Berlin blokád alá helyezésével a város egészét a Vörös Hadsereg fennhatósága alá vonja. A nyugati szövetségesek egy 11 hónapon át fenntartott légihíd segítségével meghiúsították a diktátor tervét, a hidegháborús „forró pont” felszámolása érdekében azonban kénytelenek voltak kompromisszumot kötni. A berlini blokád után rögzült Németország kettéosztottsága, amit az NSZK és a szocialista blokkhoz csatlakozó NDK születése pecsételt meg.

Az Európát átszelő Vasfüggöny tehát a német területeket is kettéhasította, az egykori főváros azonban továbbra is kivételes státust élvezett. A hidegháborús szuperhatalmak sokáig elzárkóztak attól, hogy az egységes infrastruktúrával rendelkező Berlint is két részre osszák, igaz, az évek során bizonyos korlátozásokat életbe léptettek.

Az idő múlásával azonban az NDK egyre komolyabb fenyegetésként élte meg azt, hiszen a két Németország teljesen eltérő irányban fejlődött. A keleti részen tapasztalható nyomorúságos körülményekkel és terrorral szemben az NSZK szabadságot és jólétet kínált – lásd. az ’50-es évektől megmutatkozó „német csodát” –, amit a határokon szögesdrót és aknazár választott el a szocialista állam polgáraitól, ám Berlinben csupán pár utcányi távolságot kellett megtenniük érte.

A kommunista diktatúra jelképévé vált

Tekintve, hogy a szocialista állam semmilyen tekintetben nem versenyezhetett az NSZK-val, a pártvezetés az összeomlást kizárólag úgy kerülhette el, ha megszünteti a kivándorlás lehetőségét. Walter Ulbricht, a kommunista párt főtitkára ugyan még 1961 júniusában is tagadta azt a vádat, hogy az NDK kormánya falat akar emelni Berlin közepén, a valóságban azonban már csak arra várt, hogy Hruscsov jóváhagyja tervét. Erre 1961 nyarán került sor, így Ulbricht az augusztus 12-i pártértekezleten bejelentette a fővárosi határszakasz teljes lezárását.

A drótkerítés villámgyors felhúzása természetesen nemzetközi botrányt okozott, az amerikai diplomácia azonban gyakorlatilag tehetetlennek bizonyult az NDK törekvéseivel szemben. Augusztus 15-én megkezdődött a betonfal építése, mely az állandó bővítések következtében az esztendők alatt áthatolhatatlan erődrendszerré terebélyesedett. Az 1980-as években a korábbi primitív drótakadály helyén már egy 3,5 méter magas és 1 méter széles monstrum húzódott, ahol többek között egy második fallal, árokrendszerrel, őrtornyokkal, kutyás határőrökkel és helyenként aknamezők létesítésével igyekeztek elrettenteni az esetleges határsértőket.

A fenyegetés dacára a kelet-berliniek már az első napoktól fogva igyekeztek kijátszani a fegyveres őrség figyelmét: az építkezésre felügyelő katonák közül például 85 fő dezertált az NSZK területére, de a civilek közül is rengetegen vállalták a kockázatot annak érdekében, hogy nyugatra juthassanak. Kezdetben a falmászás mellett sokan gépkocsival akarták áttörni a betonépítményt, illetőleg a zóna határán álló épületek ablakain keresztül próbáltak elmenekülni a keleti városrészből, a védelmi rendszer bővülése azonban egyre merészebb ötleteket inspirált. Akadtak, akik alagútásással kísérleteztek, míg mások házi készítésű léghajóval próbáltak átrepülni az akadályok felett, miután azonban a határsértőkre azonnali tűzparancs volt érvényben, az elkeseredett polgárok közül sokan – becslések szerint körülbelül kétszázan – életükkel fizettek merészségükért.

A berlini fal fennállásának 28 esztendeje alatt a világ kettéosztottságának, a hidegháborúnak és a kommunista diktatúra embertelenségének jelképévé vált: családokat és barátokat szakított szét, hogy aztán a Szovjetunió hanyatlásával 1989 novemberében éppen olyan gyorsan omoljon össze, mint ahogyan felépült.
 

rubicon.hu/wikipedia.hu
borítókép: 24.hu