1940. augusztus 30-án született meg a második bécsi döntés, melynek értelmében Magyarország visszaszerezte Romániától a trianoni békével elcsatolt Észak-Erdélyt. 

 

Románia külügyminisztere a sokktól el is ájult

 

Románia számára az 1940-es esztendő súlyos kríziseket hozott, ugyanis Jugoszlávia kivételével valamennyi szomszédja területi követeléseket fogalmazott meg vele szemben: a Szovjetunió Besszarábiára, Bulgária Dél-Dobrudzsára, Magyarország pedig Erdély lehető legnagyobb részére pályázott. Bukarest a három oldalról várható fegyveres konfliktus elkerülése érdekében kénytelen volt engedni a nyomásnak, így például a Szovjetunió – a Molotov-Ribbentrop-paktum záradékában foglaltak nyomán – 1940. június 28-án egyetlen puskalövés nélkül szállhatta meg Besszarábiát.

 

 hirdetes_810x300  

A szovjet sikereken felbátorodva a Teleki-kormány is agresszívabban lépett fel Romániával szemben, és elérte, hogy augusztus 16-án Szörényváron a két állam delegációi tárgyalóasztalhoz üljenek. A nyolcnapos konferencia végül „a süketek és némák párbeszédének” bizonyult, így a határvitában az utolsó szó Németországot és Olaszországot illette meg.

 

Fotó: történelemblog.hu

 

A második bécsi döntés kihirdetésére a Belvedere-palotában, 1940. augusztus 30-án került sor. A német–olasz bizottság határozata értelmében Magyarország – keleten a Kárpátok hegyláncáig, délen a Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Sepsiszentgyörgy vonalig – Erdély területéből mintegy 43 000 négyzetkilométert kapott vissza, melynek 2,4 milliós lakosságából 54%, azaz 1,3 millió fő vallotta magát magyarnak. Ez a döntés tehát főként Magyarország számára volt kedvező, nem véletlen, hogy az új határvonalak kihirdetésekor Mihail Manoilescu, Románia külügyminisztere a sokktól el is ájult.

 

Németország  „benyújtotta a számlát”

 

Az első, felvidéki területnyereséget eredményező bécsi döntéshez képest a második kevésbé volt igazságos, de ebben az erdélyi népesedési viszonyok is komoly szerepet játszottak, hiszen a romániai magyarság zöme – a Partium mellett – a Kárpátok délkeleti sarkában fekvő Székelyföldön élt. Komoly különbség volt az is, hogy míg a Csehszlovákia elleni revízió a müncheni konferencia függvénye volt – tehát ahhoz a britek és a franciák is áldásukat adták –, addig Észak-Erdély visszaszerzése a tengelyhatalmak nyomása révén valósult meg.

 

Magyarországon a második bécsi döntést természetesen kitörő örömmel fogadták, a közvélemény azt igazságosnak és jogosnak ismerte el. Másfelől ugyanakkor Telekiéknek szembe kellett nézniük a bécsi döntés negatív következményeivel is: Németország hamarosan „benyújtotta a számlát”, azaz minden lehetőséget felhasznált arra, hogy a nemzetiszocialista ideológia terjesztésének, a magyarországi német kisebbségek védelmének, és a szomszédos államokkal fennálló érdekellentétek eszközeivel növelhesse befolyását. Észak-Erdélybe időközben – 1940 szeptemberében – bevonultak a Magyar Királyi Honvédség egységei, ezzel megkezdődött a „kis magyar világ” négyéves időszaka.

 

Forrás: rubicon.hu

Nyitókép: itthon.ma

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.