Eddig ismeretlen szövegtöredékeket fedeztek fel a 2000 éves holt-tengeri tekercseken izraeli kutatók.

A szövegtöredékeket új képalkotó technológia segítségével tették láthatóvá – közölte az izraeli régészeti hivatal szóvivője. Az eljárást eredetileg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) számára fejlesztették ki.

 

A Kr.e. 3. és a Kr.u. 1. század között íródott tekercsek a legrégebbi ismert bibliai tárgyú kéziratok, amelyeket Kr.u. 68-ban rejtettek el a római hadsereg elől tizenegy barlangban a Júdeai-sivatagban, a Jerikótól 15 kilométerre délre fekvő ősi település, Khirbet Kumrán közelében.

 

Az első tekercseket 70 éve fedezték fel beduin kecskepásztorok. 1947 és 1956 között összesen 981 szöveget tártak fel, a felbecsülhetetlen értékű dokumentumok bepillantást engednek a Jézus korabeli zsidó közösség és a korai keresztények életébe. A tekercsek jelentős része nem egybefüggő darabban, hanem apró töredékekben maradt fenn.

 

 hirdetes_810x300  

Sok töredéket kis mérete és rossz állapota miatt a felfedezés után egyszerűen dobozokba tették – olvasható a régészeti hivatal közleményében.

 

Oren Ableman, a Jeruzsálemi Egyetem kutatója infravörös fény segítségével szabad szemmel nem látható tinta nyomaira bukkant néhány töredéken. Egy óhéber betűket tartalmazó tekercsdarabról azt gyanítják, egy eddig ismeretlen kézirat töredéke lehet. Egy másik egy úgynevezett templomi tekercsből származik, amely szertartások utasításait írja le. A töredékek a Times of Israel helyi lap szerint mindössze néhány négyzetcentiméteresek.

 

MTI

Nyitókép: AFP/Menahem Kahana

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!