A Felvidék hazatérésének 80. évfordulója alkalmából négyrészes cikksorozatot indítunk a Körkép.sk-n. Orbán Gábor felvidéki magyar hadtörténész kalauzol át bennünket az 1938-as események kiválasztott fordulópontjain a revizionizmustól a Magyar Királyi Honvédség bevonulásáig. Kövessenek bennünket hétről hétre, hogy hiteles képet kapjanak a kor történéseiről. Felvidékről, nem csak a felvidékieknek.

 

A cikksorozat első három része itt olvasható

 


„Ezt elfelejteni sohasem lehet!“

A felvidéki bevonulás (1938. november 5-10.)

 

“November 6-án csapataink élén a Duna hídján áthaladva bevonultam Komáromba, 11-én pedig Kassára. Aki, úgy mint én, látta mindkét városban az öröm megható és keresetlen kitöréseit, aki látta, mint borultak az emberek egymás karjába, vagy hullottak térdre az út mellett és hogyan sírtak örömükben, az megértette, hogy valódi felszabadulás ment végbe – még pedig háború és minden vérontás nélkül.”

 

 hirdetes_810x300  

Magyarország kormányzója, vitéz nagybányai Horthy Miklós vetette papírra ezeket a sorokat jóval a háború 1945-ös befejezése után, visszaemlékezve arra az évre, mikor Trianon bilincsei megroppanni látszottak. Az 1938. november 2-án Bécsben kihirdetett német-olasz döntés értelmében a Magyar Királyság több mint 12.000 km2-mel és 869.000 lélekkel gazdagodott. A Honvédségre várt a feladat, hogy e területet a kijelölt időponton belül birtokba vegye.

 

Felkészülés a bevonulásra

 

A német külügyminiszer, Joachim von Ribbentrop által felolvasott döntés második pontjának értelmében a csehszlovákok által átadandó terület katonai megszállása november 5. és november 10. közt kellett megtörténnie, így a hadmozdulatokra alig hat nap állt rendelkezésre. Ez nem kis kihívás elé állította a M. Kir. Honvédséget. A magyar hadsereg az 1919-es harcok óta nem vett részt nagyobb katonai műveletben, így a bevonulásban részt vevő seregtestek kiválasztása és a határra való felvonulása, valamint az előrenyomulás mértékének megállapítása rohamléptekben kellett, hogy megvalósuljon.

 

A csehszlovák krízis óta a Honvédség egységei folyamatos készültségben voltak. Október közepén a legfelsőbb vezetés elrendelte a teljes haderő mozgósítását; a csehszlovák-magyar határszakaszon mindennaposak voltak a kisebb határsértések és tűzharcok. A bécsi döntés utáni napon, november 3-án, megkezdődött a kijelölt csapattestek – ún. “vegyesdandárok” – felzárkózása a határra, méghozzá nyugatról keletre nézve: A 2. “székesfehérvári” vegyesdandár egységei körülbelül Somorja és Dunamocs között várták a parancsot.

 

Tőlük jobbra az 1. “budapesti” vegyesdandár a Dunamocs-Rimaszécs (Rimaszombattól délkeletre) vonalon várakozott; a 7. “miskolci” vegyesdandár a Rimaszécs-Csap szakaszt, végül a 6. “debreceni” vegyesdandár Kárpátalja déli részeit, Csaptól a román határig, kapta meg célterületként. Hogy az adott napon mekkora volt a megszállandó terület nagysága, azt közös magyar-csehszlovák katonai bizottság határozta meg a helyszínen.

 

Magyar honvédek Galántán a bevonulás napjaiban (FOTO:FORTEPAN / Magyar Bálint)

 

A nagy pillanat: át a trianoni határon

 

November 5-én délelőtt a legnyugatibb szektorban megindultak a csapatok a színmagyar Csallóköz felé. Korabeli tudósítások szerint a 24. gyalogezred egységei voltak az elsők, akik 10 óra körül a csallóközi Medvénél több kisebb motorcsónakkal keltek át a Dunán és a helyiek üdvrivalgása közepette partot értek. Tőlük északnyugatra, Somorja magasságában is megjelentek az első honvédek. Ezen egységek feladata abban állt, hogy hídfőt létesítsenek a másnap meginduló fő hullám előtt. A második napon folytatódott a Csallóköz visszavétele.

 

Ezzel egyidőben keleten Bodrogszerdahely és Királyhelmec körzetében a Bodrog vonaláig, még keletebbre a kárpátaljai Várig vonultak a honvédek. A nap végére hazatért többek közt Dunaszerdahely, Bős, Nagymegyer, Komárom, Dunamocs, Párkány, Bodrogszerdahely ill. Királyhelmec. Komáromnál maga a kormányzó is megjelent; Horthy a Duna hídon át a Klapka térre lovagolt, ahol az üdvözlőbeszédek után a katonazenekar a híres 1848-as “Fel-fel vitézek a csatára” (Klapka induló) című nótába kezdett. A borongós és kifejezetten szeles idő ellenére megjelent tömeg örömmámorban figyelte a kormányzó előtt felvonuló alakulatokat.

 

Egy felejthetetlen november emlékei, köztük a csehszlovák csendőrség sisakja a budapesti Hadtörténeti Múzeumban (a szerző felvétele)

 

A következő napon a legnyugatibb szektorban a Kis-Duna vonala került biztosításra, estére Gúta, Ógyalla, Perbete, Bátorkeszi és Bény is visszakerült az anyaországhoz. A 7. vegyesdandár szektorában a Sajó és a Bódva között újra magyar zászlót lengetett a szél Tornán és Szilicén. November 8-tól  a bevonulás mértéke az egész vonalon felgyorsult; 8-án és 9-én visszatért Jóka, Pered, Érsekújvár, Udvard, Nagysalló, Ipolyság, Fülek, Tornalja, Rozsnyó, Szepsi vagy épp Beregszász.

 

A bevonulás utolsó napján, november 10-én, a M. Kir. Honvédség egységei elérték a kijelölt demarkációs vonal legészakibb pontjait és hazahozták Szencet, Galántát, Vágsellyét, Tarkoskeddet, Nagysurányt, Verebélyt, Lévát, Losoncot, Rimaszombatot, Kassát, Nagykapost, Ungvárt ill. Munkácsot. Egy nappal később a felzászlózott Kassa városában került sor a központi ünnepségsorozat megrendezésére, amin a teljes magyar politikai elit megjelent. A politikusok hadán túl jelen volt a magyarokat támogató brit médiamágnás, Lord Lothermere, Esterházy János, valamint a kormányzó, Horthy Miklós, teljes családjával.

 

Horthy így emlékszik vissza erre a kassai napra:

 

“Kassa előtt hatalmas diadalkapu várta a bevonulókat. A menet élén haladó huszárjainkat elragadta a lelkesedés és átvágtáztak azon a vonalon, amely nemrég még Magyarország határa volt. Az ősi történelmi város bizonyára még sohasem látott falai között ekkora embertömeget. Közelből, távolból, sőt Budapestről is sokezren sereglettek össze.”

 

Horthy Miklós (bal oldalt) november 11-én Kassa belvárosában (FOTO:FORTEPAN/ Gyöngyi).

 

Horthy a főtérre lovagolt, ahol a szónokok beszédei után magyarul, majd szlovákul szólt a jelenlévőkhöz, biztosítva a szlovák anyanyelvűeket, hogy jogaikban sérelem nem esik. A zenekar a Rákóczi indulót húzta, miközben a honvéd alakulatok a kormányzó előtt vonultak. A katonai parádén a Felvidék katonái is részt vettek, igaz még csehszlovák egyenruhában. Ezt követően Horthy megkoszorúzta II. Rákóczi Ferenc sírját a székesegyházban.

 

A felvidéki bevonulást a M. Kir. Honvédség sikeresen, és ami még fontosabb, vértelenül, mindenféle atrocitás nélkül a megadott időponton belül teljesítette. 1938. november 13-án az 1938. évi XXXIV. törvénycikkely szentesítésével a visszacsatolt felvidéki területek újra Magyarország szerves részeivé váltak.

 

 

Orbán Gábor

A szerző felvidéki magyar hadtörténész

Nyitókép: körkép.sk/collage

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.