1989-ben a Német Demokratikus Köztársaságot (NDK) elhagyó állampolgárok száma drasztikusan megemelkedett. A nyár folyamán a Balatonnál üdülő keletnémetek megindultak Ausztria felé, amikor a vasfüggöny – ha rövidebb időre is, de – megnyílni látszott. A hírre újabb embertömeg hullámzott Magyarország felé, azonban a határellenőrzés ismételt megerősítésével a Nyugatra menekülés esélyei is lecsökkentek. A keletnémet menekültek ezt követően Nyugat-Németország (NSZK) budapesti ill. prágai nagykövetségeinél várták sorsuk jobbra fordulását.

 

Szeptember 11-én Magyarország véglegesen megnyitotta nyugati határait az NDK polgárai előtt, így az NDK vezetése kutyaszorítóba került. Részben ezért, részben a csehszlovák kormány nyomására a keletnémet döntéshozók a polgárok kiutazását könnyítő intézkedések bevezetése mellett döntöttek. Ami azonban kezdetben óvatos reformnak indult, egy elszólás miatt igazi lavinává alakult: az élőben közvetített sajtótájékoztatót vezető keletnémet politikus, Günter Schabowski, ugyanis idő előtt jelentett be olyasmit, amire a hatalom biztonsági szervei nem voltak felkészülve.

 

Az NDK fennállásának 40. évfordulójára a szocialista rezsim krémje megjelent Kelet-Berlinben. Egy hónappal később a fal leomlott (wikicommons; Bundesarchiv, Klaus Franke)

 

Isten éltessen NDK?

 hirdetes_810x300  

 

Valamivel több mint egy hónappal az események előtt, 1989. október 7-én, a Német Demokratikus Köztársaság fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte. A szocialista világ színe-java megjelent a nagy napon, köztük a Szovjetunió új pártfőtitkára Mihail Sz. Gorbacsov. A látványos katonai parádét követő banketten az NDK mindenkori vezetője, a „brezsnyev-csókos”-ként ismert Erich Honecker, a forgó kamerák előtt kifejtette: „Biztosítani szeretném barátainkat a világ minden táján, hogy a szocializmus német földön, Marx és Engels szülőhazájában, megingathatatlan alapokon áll.”

 

Ekkora azonban az NDK már komoly gondokkal küzdött, amit tetézett a nyári menekülthullám. Honecker emellett gyanakvással tekintett a reformistának tartott Gorbacsovra is, aki szerinte elárulta a szocializmust. Míg a kommunista elit a berlini Köztársasági palotában („Palast der Republik”) ünnepelt, az utcákon egy felkelés volt kibontakozóban.

 

November 4-én addig soha nem látott embertömeg gyűlt össze a berlini Alexanderplatz-on (wikicommons; Bundesarchiv, Bernd Settnik)

 

Az Alexanderplatz-on 3.000 berlini gyülekezett, majd a Prenzlauer Berg városrészben tüntető kb. 2.000 emberhez csatlakozott. Drezdában a főpályaudvar környékén a tüntetők már napokkal azelőtt összecsaptak a kivezényelt rendőrökkel, Lipcsében október 9-ére a tömeg 70.000-re duzzadt. Bár a biztonsági szervek több géppuskát is felállítottak, a lipcsei megmozdulások békések maradtak. Egy akkori keletnémet rendőr visszaemlékezése szerint 70.000 embert már nem lehet elhallgattatni. Bár Honecker október 18-án lemondott, a kommunista elit agóniája folytatódottt.

 

Berlinben november 4-én az NDK történetének legnagyobb tüntetésére került sor, amelyen a legóvatosabb becslések szerint is több mint félmillió ember vett részt. A tömeg a „Mi vagyunk a nép!” („Wir sind das Volk!”) és az „Egy nép vagyunk!” (Wir sind ein Volk!”) rigmusokat skandálta. Hogy a kedélyeket valamelyest csillapítsa, a keletnémet vezetés a kiutazás megkönnyítését ígérte, amelyet egy sajtótájékoztató keretében terveztek bejelenteni november 9-én.

 

Az elszólás

 

Günter Schabowski alig pár nappal korábban vette át a Német Szocialista Egységpárt ún. Tájékoztatási Osztályának vezetését. Rá várt a feladat, hogy a november 9-én 18:00-kor kezdődő és élőben közvetített sajtótájékoztatón bejelentse a párt kiutazásról szóló döntéseit. Röviddel este 19:00 után az olasz Riccardo Ehrman tört németséggel arra volt kíváncsi, hogy a határozat miért csak most került nyilvánosságra:

 

„Tisztelt Schabowski Úr, Ön hibákról beszélt. Nem gondolja, hogy épp az volt nagy hiba, hogy a (utazás megkönnyítését érintő) határozatot csak most hozták nyilvánosságra?” Schabowski, aki úgy tudta, hogy a szabályozás már pár napja nyilvános, tanácstalanul a magával hozott iratokat böngészve egy passzussal válaszolt. Ennek utolsó mondatára, miszerint „[…] a kiutazás az NDK és az NSZK összes határátkelőhelyén, beleértve Nyugat-Berlint, lehetséges […]”, a hamburgi „Bild” újság riportere, Peter Brinkmann, újabb kérdéssel reagált: „Mikor lép ez (a határozat) életbe?” A láthatóan megzavarodott Schabowski újfent az iratait bújva válaszolt: „Tudomásom szerint ez … (kis pihenő) … most, azonnali hatállyal lép életbe.”

 

Leomlik a fal

 

Schabowski szavai villámgyorsan terjedtek el a Reuters és AP hírügynökségeknek hála, így nemcsak a nyugat- ill. keletnémet nézők, de az egész világ számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a határ nyitva áll. Este 21:30 környékén, tehát másfél órával a ominózus elszólás után, a berlini határátkelőknél megjelentek az első kisebb csoportok. A Brandenburgi kapunál, már a nyugati területen felállított „kilátóra” tucatnyi nyugatnémet mászott fel és hangos „Kaput nyiss, kaput nyiss!” („Tor auf!”) kiáltásokkal „jeleztek” a keletnémet határőröknek.

 

A nagy elszólás. Günter Schabowski (a pultnál jobbról a második) az újságírók kereszttüzében hamar elvesztette az irányítást (wikicommons; Bundesarchiv, Thomas Lehmann).

 

A keleti oldalon a határőség és rendőrség emberei – akiket nem tájékoztattak időben – eleinte megpróbáltak ellenállni a gyarapodó és egyre feszültebben viselkedő tömegnek. A rendőrök az átkelést vízumhoz kötötték ill. különféle paragrafusok felolvasásával „kontráztak”, mígnem a Schabowski szavait idéző keletnémetek „győzedelmeskedtek”.

 

Egy a Bornholmer Straße-i átkelőnél álló fiatal nő, aki szüleit akarta meglátogatni Nyugat-Berlinben, miután meghallgatta a rendőr száraz és monoton tájékoztatását, visszakérdezett: „Most akkor emberi nyelven: az anyám és az apám odaát (Nyugat-Berlin) vannak, átmehetek most hozzájuk … meglátogatni őket, igaz?” – „Természetesen” – válaszolta a rendőr. Erre a nő nagy örömujjongás közepette megcsókolta a rendőrt, aki zavartan mosolygott.

 

Az első „trabi“-k átgördülnek Nyugat-Berlinbe; a képen a Checkpoint Charlie átkelőnél (wikicommons; publicdomain).

 

Éjjel 23 környékén már a kék NKD-s útlevéllel is átengedtek mindenkit, odaát ünneplő csoportok várták az átjutott kelet-berlinieket. Röviddel éjfél előtt a tömeg óriásira növekedett, így a láthatóan tanácstalan keletnémet határőrök a sorompókat megnyitva már az útlevélellenőrzéssel is felhagytak. Nagy ujjongás és tapsvihar között töménytelen mennyiségű pezsgő és dudaszó jelezte a fal végét. 00:15-kor a Brandenburgi kapunál az örömmámorban és –könnyekben úszó tömeg „lerohanta” a falat, többen felmásztak az építményre és azt bontani kezdték.

 

Ilyen és ehhez hasonló jelentek a fővároson kívül is lejátszódtak. A Helmstedt-Marienstadt határátkelőnél végeláthatatlan kocsisor torlódott fel. Az autópályákon 80-100 km-es dugók alakultak ki. Visszaemlékezéseikben több akkor szolgáló rendőr is kiemelte, hogy a Trabantok és Wartburgok kipufogógázai valóságos felhőként szálltak le a környékre.

 

A Brandenburgi kapu 1989 decemberében (wikicommons; publicdomain).

 

Egy héten belül négymillió keletnémet igyekezett átjutni Nyugatra, hogy ott a NSZK által felajánlott 100 márkányi „üdvözlőpénz”-t („Begrüßungsgeld”) felvegye és elköltse. A berlini fal leomlása után 11 hónappal az egykori NDK tartományai 1990. október 3-án az NSZK tagjai lettek. November 9-ét azóta is az egyesült Németország jelenkori történetének egyik legmeghatározóbb napjaként tartják számon.

 

A helmstedti határátkelő a berlini fal leomlása utáni napokban. Az NSZK-ba vezető sávokban 100 km-es torlódások sem voltak ritkák (wikicommons; G. Mach)

 

Ünneplő nyugatnémetek várják a keletiek Trabant- és Wartburg-karavánjait Helmstedt-nél 1989 novemberében (wikicommons; G. Mach).

 

 

Orbán Gábor

A szerző felvidéki magyar hadtörténész

Nyitókép: wikicommons; Bundesarchiv, Bernd Settnik

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!