Csatornázási munkálatok közben rendkívüli régészeti leletre bukkantak a munkások a dél-spanyolországi Tomares településén; 19 agyagamforában mintegy 600 kilogrammnyi római kori bronzpénz volt elrejtve.

 

Ana Navarro, a sevillai archeológiai múzeum igazgatója szerint ehhez fogható, a Római Birodalom korából származó leletre még sosem bukkantak Spanyolországban, amelynek értéke történelmi szempontból felbecsülhetetlen.
Az amforák közül kilenc teljesen épen maradt, mindegyikben több ezer pénzérme található, amelyek egy része – az első vizsgálatok szerint – frissen vert, és sosem került forgalomba – részletezte a felfedezést az igazgató, aki szerint olyan mintha szándékosan rejtették volna el őket.

 

monedas-anforas-tomares-dos

 

 hirdetes_810x300  

A szakemberek máris elkezdték a találgatást, hogy a katonák zsoldját, vagy a birodalom valamelyik intézményének kincstárát rejtik-e az amforák.

 

Az érmék az időszámítás szerinti III-IV. századból származnak, némelyiken Maximianus, másokon Constantinus császár képe látható – mondta az igazgató.

 

monedas-anforas-tomares-uno

 

A lelet értékelése sok időbe telik majd, ráadásul a régészek szeretnék átvizsgálni a területet is ahonnan előbukkant, hátha egyéb kincseket is rejt még a föld. Ezért kérvényezik, hogy állítsák le az ott zajló csatornázási munkálatokat.

 

A rómaiak az időszámítás előtti 3. században érkeztek az Ibériai-félszigetre, ahol létrehozták Hispánia nevű provinciájukat, amely több mint 7 évszázadon át fennmaradt.

 

MTI

 

Képek: sevilla.abc.es

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!