Figyelemreméltó eredményt jelent a szlovák-magyar tudományos kapcsolatokban az Óbudai Egyetem és a Szlovák Műszaki Egyetem tudományos együttműködése elsősorban a robottechnika fejlesztés területén.

 

Ezen a területen az együttműködés már közös nemzetközi konferencia szervezésében is megnyilvánult. Az elmúlt évben pozsonyi helyszínnel EEE 19th International Conference on Intelligent Engineering Systems nevet viselő rangos nemzetközi konferenciát szervezetek.

 

Sikeres együttműködés a két egyetem között

 

 hirdetes_810x300  

A két egyetem előremutató és sikeres együttműködését Dr. Rudas Imre professzor, az Óbudai Egyetem egykori rektora kezdeményezte, aki többek között ezért vehette át június 20-án Pozsonyban a Szlovák Műszaki Egyetemen prof. Ing. Robert Redhammer PhD. rektortól a tiszteletbeli doktori címét, a Doctor Honoris Causa elismerést.

 

Rudas professzor a Temesvári- és Kassai Műszaki Egyetemen is díszdoktori címét kapott, több nemzetközi tudományos szervezetben tölt be vezető tisztséget napjainkban is, éveken át volt a Magyar Rektori Konferencia elnöke, mint ahogy ez a díszdoktorrá avatása során elhangzott laudációban elhangzott.

 

Magyar nyelvű képzés

 

Az elismerésben részesült Rudas professzor volt a MOOC ( Massive Open Online Courses) rendszer magyarországi meghonosítója, és az ezen alapuló K-MOOC (Kárpát-medencei Online Oktatási Centrum) szülőatyja is, amely a programhoz csatlakozott magyarországi egyetemeken és főiskolákon kívül határon túli magyar tannyelvű felsőoktatási intézmények hallgatói számára a szülőföldön maradva elérhetővé teszi a magyar nyelvű anyaországi képzésbe való bekapcsolódást.

 

A K-MOOC Hálózathoz, melynek jelenleg 23 magyarországi és 14 teljesen vagy részben magyar nyelvű képzést nyújtó határon túli felsőoktatási intézmény a tagja, csatlakozott Felvidékről a komáromi Selye János Egyetem, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara valamint a pozsonyi Komensky Egyetem magyar tanszéke is.

 

Hallgatóik valamint az élethosszig tartó tanulás iránt érdeklődők a K-MOOC keretében szeptembertől 52 kredit értékű, magyar nyelvű, ingyenes, online módon elérhető kurzus közül válogathatnak.

 

Száraz Dénes

 

Nyitókép: news.uni-obuda.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!