Rendkívüli erejű földrengésre készülhet az Amerikai Egyesült Államok nyugati partvidéke, ami cunamit okozna, összeomlana a kommunikációs hálózat, több ezer embert ölne meg és milliókat tenne földönfutóvá.

 

Az amerikai szeizmológusok évtizedek óta számítanak arra, hogy hihtetlenül erős, Richter-skála szerinti 8-9-es földmozgás fog bekövetkezni az úgynevezett Cascadia szubdukciós zónában, ami Észak-Kaliforniától a kanadai Vancouverig terjed nem egész 1000 kilométer hosszan (a fukushimai katasztrófát is egy 9-es erősségű rengés okozta).

 

1100-an azonnal, 13 ezren a cunamiban vesznének oda

 

 hirdetes_810x300  

A katasztrófa-forgatókönyvek szerint közvetlenül a földrengésben 1100 ember halna meg, az ezt követő cunamiban 13 ezren vesznének oda, a sérültek számát 24 ezerre becsülik. Több mint egymillió ember maradna fedél nélkül, két és fél millióan pedig víz és élelmiszer nélkül maradnának.

 

A USA nemzeti gárdája már el is kezdte idén a felkészülést, az érintett államok több ezer embert mozgósítottak, hogy kidolgozzák és begyakorolják az eljárást, amivel minimalizálni tudják az áldozatok számát.

 

 500 évente egy 9-es vagy erősebb földrengés

 

A kutatások azt mutatják, hogy a Cascadia zóna 500 évente egy 9-es vagy erősebb földrengést produkál, de az ennél csak kicsit gyengébb rengéseket 200 évente ismétli. A szeizmológusok szerint most a Szent-András törésvonalnál felhalmozódott feszültség legalább 300 éves, tehát bármelyik pillanatban bekövetkezhet a súlyos katasztrófa – lehet ma, lehet, hogy csak néhány év múlva.

 

A esemény előrejelzésén (és a reakcióidő lerövidítésén) több mint 100 szeizmológus és több száz érzékelő dolgozik éjjel nappal, statisztikát vezetnek a rengésekből, amelyekből az elmúlt egy évben 7141 volt. Ezek zöme kicsi, alig érzékelhető mikrorengés volt, de akadt köztük 5-ös vagy erősebb földmozgás is.

 

Hirado.hu, Foxnews.com

Nyitókép: youtube.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!