Az emberiség befolyása a Föld életére olyan nagy, hogy a tudósok szerint indokolttá vált, hogy bejelentsék egy korszak végét és egy új kezdetét. A 11 700 évvel ezelőtt kezdődött Holocén (magyarul „jelen”) kora véget ért, és elkezdődött az ember görög elnevezéséből (anthropos) származó Antropocén kora, amit az emberiség befolyása és alakító ereje jellemez.

 

A holocén volt az a kor, amikor az utolsó nagy jégkorszakot követően a Föld elnyerte mai arculatát. Az emberiség azonban a környezetszennyezés, a nukleáris fegyverek, kísérleti atomrobbantások, a műanyagok használata, a káros-anyagkibocsátás és a háziállatok masszív jelenléte által olyan mértékben formálta át bolygónkat, hogy a tudósok szerint elérkezett az idő a korszakváltásra.

 

Szakértők egy csoportja már az elmúlt napokban, Dél-Afrikában zajló Nemzetközi Geológiai Kongresszuson is javasolta az Antropocén kezdetének hivatalos bejelentését. Ezzel a tudóstársadalom véget vetett egy közel 12 ezer évig tartó érának.

 

 hirdetes_810x300  

Az atomkor nyitánya

 

A tudósok úgy vélik, hogy a két korszak közti határvonalat valamikor az 1950-es években léptük át, a kísérleti atomrobbantások elkezdésekor, amikor jelentős mennyiségű radioaktív részecske szabadult fel világszerte. Az Antropocén azonban további jellemzőkkel is bír, mint a műanyagok általi környezetszennyezés, az elektronikus hulladék vagy a mindenhol jelenlevő beton.

 

Forrás: cbc.ca
Forrás: cbc.ca

 

Az eddigi korszakban viszonylag stabil és viszonylag meleg volt  klíma, ami lehetővé tette a mezőgazdaság kialakulását és fejlődését, ami az emberi civilizáció fejlődésének záloga volt, a modern ember kialakulásának pedig előfeltétele.

 

A 20. század derekától az emberiség olyan nagy befolyással bír a bolygó életére, hogy ténylegesen megváltoztatta azt – és sajnos általános a nézet, hogy nem pozitív irányba.

 

„Az ember természetre gyakorolt hatása a második világháborút követően globális méreteket öltött, állandónak és gyorsulónak bizonyult. Az Antropocén kezdetének hivatalos bejelentése arra emlékeztet bennünket, hogy bolygónk létfontosságú folyamatait negatívan befolyásoljuk. Új geológiai erővé váltunk”

mondta Alexander Ač klimatológus.

 

A szakértő azt is hozzátette, hogy ha befolyásunk a bolygó felett meg is szűnne, akár önként akár kényszerből történik is, tetteink nyomát a Föld még évszázadokig, sőt évezredekig magán fogja hordani.

 

„Ha nem változtatunk a természettel szembeni viselkedésünkön, nem fogjuk sokáig lakni ezt a bolygót”

mondta Ač.

 

Forrás: theweek.co.uk
Forrás: theweek.co.uk

 

HNonline.sk

Nyitókép: reddit.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!