Modern lézeres technológia használatával a világ első országúthálózatát fedezték fel Guatemalában, a „maja kultúra bölcsőjében”.

 

Az összesen több mint 240 kilométer hosszú, helyenként negyven méter széles, 17 országútból álló hálózat El Mirador várost és a környező településeket kötötte össze – fejtette ki Richard Hansen amerikai kutató, a maja kultúra szakértője, az El Mirador körüli medence régészeti projektjének vezetője.

 

A mexikói határnál, a Petén megyében lévő El Mirador Kr. e. 150 körüli hanyatlásáig a nyugati féltekéje legnagyobb városa volt lakosságát és méretét tekintve. Virágkorában több mint egymillióan éltek környékén.

 

 hirdetes_810x300  

“Ez volt az első amerikai állam”

 

– mondta Hansen.

 

A városban áll a 72 méter magas La Danta piramisrom, Közép-Amerika legmagasabb piramisa.

 

Az úgynevezett Lidar (Light Detection and Ranging), vagyis lézeralapú távérzékelés módszerével lézersugarakkal vizsgálták át a szakértők a földfelszínt, hogy létrehozzák a régió két- illetve háromdimenziós térképét. Eközben piramisokat, teraszokat, csatornákat, vizesárkokat, falakat és utcákat fedeztek fel.

 

A mérések során összetett istálló- és legelőrendszerre utaló jelekre is bukkantak. Kutatásaikat jövőre folytatják .

 

hirado.hu

 

Nyitókép: hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!