Minden várakozást felülmúlt az érdeklődés az egy éve kritikai jegyzetekkel ellátva kiadott Mein Kampf iránt: a Hitler által írt, de már tudományos magyarázatokkal kiegészített náci politikai manifesztum 85 ezer példányban kelt el a müncheni Kortárs Történelmi Intézet (IfZ) kedden közölt adatai szerint. Január végén már a kötet hatodik utánnyomása jelenik meg.

A kiegészítéseket készítő szakértők sem számítottak ekkora sikerre.

 

„Ezek az eladási adatok számunkra is lehengerlők”

 

– fogalmazott Andreas Wirsching, az IfZ igazgatója. Az intézet munkatársai világszerte hetven, a témával foglalkozó rendezvényt tartottak Amszterdamtól Moszkván és Torontón át Zürichig.

 

A projekt vezetője, Christian Hartmann és munkatársai novemberben a Gesellschaft braucht Wissenschaft (a társadalomnak szüksége van a tudományra) nevű, 50 ezer euróval (15,4 millió forint) járó tudományos díjat is átvehették munkájukért. Az indoklás szerint

 hirdetes_810x300  

 

„Christian Hartmann és csapata a Mein Kampf történelmi-kritikai kiadásával nagy hézagot töltött ki a németországi nemzetiszocializmus kutatásában. A publikáció bemutatja Hitler hamis állításait és elferdítéseit, korrigálja a szakmai hibákat, és magyarázza a korabeli kontextust”.

 

Az intézet összefoglalója szerint a kritikai kiadás ellen nem érkezett feljelentés, nem voltak jobboldali propagandaakciók, jobboldali érzelmű kiadók sem kezdtek erőteljes kampányba annak érdekében, hogy közvetlenül a szerzői jog lejárta után azonnal kiadják a Mein Kampfot.

 

MTI

Nyitókép: tagesanzeiger.ch

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!