Mintegy 3700 éves, a 13. dinasztia idején épült piramis jó állapotban fennmaradt részeit tárták fel Kairótól délre, a dahsúri nekropoliszban – jelentette be hétfőn Mahmud Afifi, az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium régészeti osztályának vezetője.

 

Mahmud Afifi, az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium régészeti osztályának vezetője jelentette be a hírt 2017. április 3-án. Az építményre a 4. dinasztia (i.e. 2613-2494) első uralkodója, Sznofru fáraó tört falú piramisától északra bukkant rá egy egyiptomi régészcsoport – olvasható az Ahram Online angol nyelvű egyiptomi hírportálon. A minisztérium közleménye szerint a most feltárt, a 13. dinasztia idején épült piramis nagyon jó állapotban maradt fenn.

 

A feltárási munkálatok még a kezdetüknél tartanak, így még nincsenek adatok a méretéről sem. A minisztérium által közzétett első fotókon csak homokkal körülvett kőtömbök látszanak, valamint a bejárata egy folyosónak, amely szinte beleveszik a talajba – jelentette az AFP francia hírügynökség.

 

 hirdetes_810x300  

 

A piramisból egyelőre belső struktúrájának néhány részét, köztük a belsejébe vezető folyosót, egy déli rámpához vezető helyiséget és egy nyugati oldalon fekvő szobát sikerült kiásni. A folyósón rábukkantak egy 15 centiméter széles és 17 centiméter magas alabástrom kőtömbre, amelybe 10 függőleges hieroglifasort véstek. A feliratot még tanulmányozzák a régészek. Előkerült egy gránitgerenda és számos kőtömb is.

 

Az AFP-nek nyilatkozó Zahi Hawass volt egyiptomi régészeti miniszter szerint az eddigi leletek arra utalnak, hogy a piramis egy királynőé lehetett, akit a férje vagy a fia közelében temettek el. A neves szakember reméli, hogy találnak olyan feliratot, amelyből kiderül a piramis tulajdonosa. Úgy véli, akár egy eddig ismeretlen királynő neve is felbukkanhat.

 

 

MTI

 

Képek: english.ahram.org.eg (Egyiptomi Műemlékvédelmi Minisztérium)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!