Legtöbbünknek megvannak az Einstein-alapismeretek. Tudjuk például, hogy ő volt minden idők egyik legjelentősebb tudósa. Az ő nevéhez fűződik a relativitás-elmélet. Németországban született, majd később Amerikába költözött, és itt halt meg 1955-ben. Az évek során több érdekes adat is napvilágot látott a híres fizikusról, néhány közülük egészen meglepő. A történelem egyik legzseniálisabb elméjére emlékezve 10 érdekességet gyűjtöttünk össze.

 

  1. Einstein nem volt valami szép kisbaba

Feljegyzések igazolják, hogy születésekor a fejének hátsó része akkor volt, hogy szülei aggódni kezdtek, talán valami baj van gyerekükkel. De a kis Albert fejformája néhány héten belül magától normális formájú lett.

 

  1. Lassan tanult meg beszélni

Beszámolók szerint négy éves koráig el sem kezdett beszélni. Dr. Thomas Sowell, a Stanford közgazdásza ezért Einstein-szindrómának nevezte el azt az esetet, amikor különösen intelligens emberek később kezdenek el beszélni, mint társaik.

 

 hirdetes_810x300  
Fotó: GettyImages

 

  1. Nem bukott meg matekból!

A közhiedelemmel ellentétben Einstein az iskolában nem bukdácsolt matematikából. Sőt, 11 éves kora előtt már ismerte az egyetemi fizikatananyagot, latinból és görögből jeles volt, valamint nagyszerűen játszott a hegedűn.

 

  1. Volt egy törvénytelen gyereke

Mileva Marić, a fizikus első felesége még az esküvő előtt titokban életet adott egy kislánynak, aki a Lieserl nevet kapta. De hogy ezután mi lett a gyerek sorsa, nem tisztázott. Nincs rá bizonyíték, hogy Einstein valaha is látta volna a gyereket.

 

Fotó: bbc.co.uk

 

  1. Furcsa szabályokat állított a feleségének

Einstein elég sokat követelt Milevától. A szabályok között volt, hogy naponta háromszor kell ételt felszolgálnia, abbahagynia a beszédet, ha a férje arra kérte, illetve nem számíthatott semmiféle intimitásra tőle.

 

  1. Einstein elég jól kijött az unokatestvérével

A fizikus annyira kedvelte unokatestvérét, Elsa Einsteint, hogy 1919-ben feleségül is vette. Sőt, állítólag  már Einstein első házassága alatt is viszonyuk volt egymással.

 

Fotó: ilgazzettino.it

 

  1. Sőt, Einstein elég jól kijött más nőkkel is

Elsának írt leveleiben gyakran emlegette, hogy megcsalja a feleségét. Ahogy ő fogalmazott, a barátnők „nemkívánatos” gyengédséggel ostromolták.

 

  1. Nem nagyon szerette a zoknikat

Szintén egy Elsának írt leveléből tudjuk, hogy oxfordi egyetemista évei alatt egyáltalán nem hordott zoknit. A világhírű fizikus később mint kissé szakadt fizikus is ismert lett, bár a frizuráját szélesebb érdeklődés övezte, mint a lábait.

 

Fotó: sciencevibe.com

 

  1. Polgárjogi aktivista volt

Einstein tagja volt az NAACP-nek, az egyik legrégibb és legbefolyásosabb amerikai polgárjogi szervezetnek. A Lincoln Egyetemen 1946-ban tartott beszédében a rasszizmust betegségnek nevezte.

 

  1. Siettette a saját halálát?

Einstein 1955. április 18-án, egy szétrobbant verőér következtében halt meg egy princetoni kórházban. Halálos ágyánál csak egy nővér volt jelen, aki szerint Einstein halála előtt német szavakat mormolt, melyeket ő nem értett. Halála előtt az orvosok műtétet javasoltak a fizikusnak, de ő elutasította, mondván „ízléstelen dolog mesterségesen meghosszabbítani az életet”. Einstein halálakor megoldatlanul hagyta az általános gravitációelméletet.

 

Forrás: huffingtonpost.com

Nyitókép: tiki-toki.com

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!