A rózsafélék családjába tartozó rózsa a nyaraink egyik legkedvesebb virága, amely számos színárnyalatban virít a virágoskertekben, parkokba, ligetekben.  Azon kevés virágok egyike, amely végigkísérte az emberiség történetét.  A mindennapok embere mellett megihlette a művészeket, zenészeket is.  Megjelenik a  Bibliában is  Hérodotosz szerint Midasz király kertjében már 60 szirmú rózsák nyíltak. Feltűnik az egyiptomi falfestményeken, Néró, római császár az egyik ünnepségen 200 000 rózsaszállal díszíttette fel a palotáját.

 

Forrás: jogazda.com

 

Sokszor szerepel a magyar történelemben is.  Nagy Lajos király 1348-ban aranyrózsát kapott a pápától. Árpádházi Szent Erzsébet kötényében rózsává változik a szegényeknek szánt alamizsna.

 

A rózsa nemesítőinek sikerült a legkülönbözőbb színű, alakú, méretű rózsákat előállítani. A fehér, piros, rózsaszín, bordó árnyalatai mellett van már lila és kék rózsa is, az utóbbi évek egyik „leg” terméke pedig az Angliában előállított aranybarna  rózsa. A nemesítési listáról gyakorlatilag csak egy szín hiányzik, ha lenne bizonyosan a legkeresettebb lenne, ez pedig a fekete rózsa.

 hirdetes_400x285  

 

Ha Önnek is tetszik a rózsák szépsége, és szeretne virágot küldeni szeretteinek, akkor látogasson el az Expressz Virág weboldalára, ahol széles választékban találhat különleges virágcsokrokat és ajándéktárgyakat.

 

Forrás: tvn.hu.

 

Pedig van ilyen! Ha valaki élőben szeretné látni, akkor a lehetőségért messzire kell utaznia, Törökországba, városba, ahol a világon egyedüli helyként nyílik a fekete rózsa, s éppen nyáron kapja meg a virágok világának ezt a ritka, a feketéhez közeli színét.

 

Forrás: tvn.hu.

Csak keveseknek adatik meg az az élmény, hogy valóságban lássa a fekete rózsák virágzását.

 

Forrás: tvn.hu.

 

A világ legritkább természetes rózsafajtája a Halfeti-rózsa. Az előfordulási helyéről kapta a nevét. Bár úgy tűnik, teljesen fekete, a maga valóságában nagyon mély bíbor színű. Csak itt él meg, mert egyedi talajviszonyokra van szüksége, és csak az Eufráteszből származó talajvíz felel meg a számára. Amikor tavasszal virágzik sötétvörös és majdnem fekete a nyári hónapokban.

 

Forrás: turkinfo.hu.

 

Annak ellenére, hogy sokan próbálkoztak már a termesztésével, más helyszíneken a kísérletek eddig sikertelenek maradtak, az itteni speciális körülményeket eddig nem tudták megteremteni. A rózsa csak ott érzi jól magát, de így is a kipusztulás fenyegeti.

 

Forrás: tvn.hu.

Az Arab menyasszonynak, arab szépségnek is nevezett rózsa eredeti élőhelyét  2000-ben  az ottani víztározó  kialakításakor csaknem teljesen elárasztották  A település lakóinak  egy  kb. 10 km lévő , ugyancsak az Eufrátesz partján lévő helyszínre költöztették, akik magukkal vitték a rózsa hagymáit is. Meglepődve tapasztalták viszont, hogy a tavasszal bíborvörös rózsa nyáron nem feketedett meg.

 

Forrás: tvn.hu.

 

A rózsát úgy mentették meg, hogy az eredeti helyszínhez a lehető legközelebb felállított üvegházakban kezdték termeszteni. Ez azonban itt nem teszi lehetővé a nagy mennyiségű termesztését.

 

Forrás: turkinfo.hu

 

A helyi Hürriyet napilap tudósítása szerint a Tagem társaság  célul tűzte ki, hogy a Fekete rózsa új, ellenállóbb fajtáját nemesítik ki. A Sanlifurfa járásban működő társaság igazgatója, Serhan Işikan elmondta hogy ezt más, sötétvörös fajokkal való keresztezéssel szeretnék elérni. Ezt követően a rózsákat speciális, számítógép irányításával biztosított speciális feltételek mellett üvegházakban fogják termeszteni.

 

Forrás: tvn.hu.

 

„Miután tervezetünk nyilvánosságra került nagyon sok megrendelést kaptunk a világ minden tájáról. De a projekt befejezéséig nem kívánunk szerződéseket kötni“

 

– nyilatkozta az igazgató, megjegyezve, hogy bízik abban, hogy kísérletük sikeres lesz.

 

Forrás: tvn.hu.

 

A rózsa egyedi, sötét megjelenése miatt, a helyi török lakosok szimbólumként tekintenek rá. Úgy vélik, hogy ez a ritka virág nemcsak a rejtély, a remény  és a szenvedély, de a halál és a rossz hír szimbóluma is.

 

Forrás: tvn.hu.

 

Forrás:  balintgazda.hu, topky.sk, agraroldal.hu

Nyitókép:   tvn.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.