A városi madarak cigarettacsikkeket építenek a fészkükbe, hogy távol tartsák a kullancsokat és más parazitákat a fészküktől – igazolta egy mexikói kísérlet.

 

A Journal of Avian Biology című szaklapban ismertetett kutatás szerint a pintyfélék családjába tartozó házi pirók és a házi veréb nem véletlenül épít cigarettacsikkekből származó rostokat a fészek bélésébe, noha az mérgező nikotint tartalmaz. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy más madárfajok mérgező levélzettel bélelik a fészküket, hogy védekezzenek az élősködők ellen.

 

A tudósok az egyetem udvarán megváltoztatták a madarak frissen kelt fiókákkal teli 32 fészkét: kivették a bélést, megvizsgálták, mennyi bennük a cigarettaszármazék, és megszámolták az élő kullancsokat. Ezután a fészkekbe új, mesterséges bélést tettek, ezeket háromféleképpen kezelték: tízbe élő kullancsokat rejtettek, másik tízbe döglött kullancsokat, a harmadik csoport tizenkét fészkébe pedig nem tettek kullancsot.

 

 hirdetes_810x300  
Fotó: Jerry Friedman

 

Abba a két fészekcsoportba, amelyben döglött kullancsok voltak, illetve amelybe egyáltalán nem tettek parazitákat, a madarak gyakorlatilag nem hordtak csikket, ahol viszont élő kullancsok lapultak, oda átlagosan 0,2 grammnyit helyeztek el.

 

Az eredmény arra utal, hogy a madarak emlékeztek, hogyan bélelték ki a fészküket és arra, hogy valóban cigarettacsikket használnak a kullancsok ellen.

 

Fotó: newscientist.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!