Áttörést ért el a Szaturnusz gyűrűjét kutató tudóscsoport

A csillagászok harminc éven át azt hitték, hogy ez egyedül a Janus nevű holdnak köszönhető. A NASA szeptemberben megsemmisült Cassini űrszondája által küldött adatok elemzése alapján azonban sikerült megállapítani, hogy „csapatmunkáról” van szó – olvasható az eurekalert.org tudományos hírportálon.

Ha nem tartanák egyben bizonyos erők, a gyűrű folyamatosan szétterjedne, végül eltűnne.

„A Cassini új részletekkel szolgált a Szaturnusz holdjainak tömegéről és a gyűrűk fizikai jellemzőiről, így matematikai alapon arra a következtetésre jutottunk, hogy a Janus hold egyedül nem képes megakadályozni a gyűrűk széthúzását” – mondta Radwan Tajeddine, a kutatás vezetője.

   

A kutatók felfedezték, hogy az A-gyűrű, a Szaturnusz legnagyobb és legtávolabbi látható gyűrűje összetartásának feladata a Pan, az Atlas, a Prometheus, a Pandora, az Epimetheus, a Mimas és Janus holdak között oszlik meg.

A missziója zárásaként szeptember 15-én a Szaturnusz légkörében megsemmisült Cassini értékes adatokat és részletes felvételeket közölt a bolygó gyűrűiről.

Az A-gyűrű leginkább egy bakelitlemezhez hasonlít: sűrűségi hullámai a felvételek barázdáira emlékeztetnek, ezeket a csillagászok szerint úgynevezett holdrezonanciák okozzák. A rezonanciamarkerek alapján a kutatók arra következtetnek, hogy a holdak gravitációs hatása segít lelassítani és mérsékelni a szétterjedő gyűrűk lendületét.

Az A-gyűrűn több száz sűrűségi hullám van, amelyeket különböző holdrezonanciák okoztak. Ezeknek a holdaknak a gravitációs hatása lelassítja a gyűrűt és elveszi a lendületét. Mire a gyűrű elér a Janusig, olyan sok lendületet veszít, hogy a hold ereje kialakítja a gyűrű jól látható peremét.

Tajeddine elmondta, hogy a tudósok még mindig nem teljesen biztosak abban, hogyan alakulhattak ki a gyűrűk, de az egyben maradásuk mechanizmusát sikerült megérteni.

A szakértők eredményeiket az Astrophysical Journal című szaklap szerdai számában mutatták be.

MTI

Nyitókép: people.inf.elte.hu