Alig pár hete Pekingből, tavaly augusztusban pedig Kubából érkeztek a kémfilmekbe illő beszámolók – hangtámadások érték a szolgálatot teljesítő diplomatákat. A mai napig nem tudjuk egyértelműen, mi az igazság.

 

Tavaly nyáron röppent fel a hír, hogy az Egyesült Államok és Kanada kubai nagykövetségein néhány hivatali dolgozó furcsa, megmagyarázhatatlan eredetű tünetektől szenved. Alvászavar, halláskárosodás, dezorientáltság, egyensúlyzavarok, összesen 24 amerikai diplomata számolt be hasonlókról. Az amerikai külügy az alkalmazottai ellen ismeretlen hangkeltő eszközzel elkövetett egészség elleni támadásokat („health attack”) emlegetett, az elnök is Kubát tette felelőssé egy nyilatkozatában.

 

Nem meglepő hát, hogy 2017 augusztusában kiutasítottak két kubai diplomatát az Államokból, majd rá egy hónapra számos alkalmazottat visszarendeltek Kubából, csak a követség működéséhez feltétlenül szükséges személyzetet hagyva az országban. Idén májusban Kantonból, Kínából érkeztek hasonló hírek, egy ottani diplomata számolt be különös, fémes hangokról, majd erős fülfájdalomról. Később, már az USA-ban, enyhe traumás agysérüléssel diagnosztizálták a diplomatát.

 

 hirdetes_810x300  

A tudományos közvélemény egy része rögtön a kubai eset után kétségeinek adott hangot a történtekkel kapcsolatban, pszichológiai tüneteket, tömeghisztériát emlegetve. Különösen élénk vitát kavart az Amerikai Orvosi Társaság lapjában, a Journal of the American Medical Association-ban (JAMA) megjelent tanulmány, melyben a Pennsylvaniai Egyetem munkatársai 21, a támadásokban érintett diplomatát vizsgáltak ki.

 

Eredményeik szerint a követségi alkalmazottak jó részénél akut és állandó tünetek is kialakultak, az érintettek kognitív zavarokról, egyensúlyi és hallásproblémákról, álmatlanságról számoltak be, és fejfájások gyötörték őket, sőt hármuknál az agy fehérállományának kisebb mértékű károsodását is megfigyelték. Kognitív képességeik romlását az egyetem munkatársai különböző pszichológia tesztekkel mérték.

 

A márciusban publikált cikk azonnal támadások kereszttüzébe került. Sergio Della Sala az Edinburghi Egyetem neurobiológusa például azt nehezményezte, hogy a tanulmány képtelen volt meggyőzően igazolni, hogy az agyi sérüléseknek bármi köze lenne a feltételezett akusztikus támadáshoz, könnyen lehet, hogy a fehérállomány sérülései már jóval korábban kialakultak az érintetteknél. Néhányan arra hívták fel a figyelmet, hogy a Pennsylvaniai Egyetem kutatói módszertani hibákat is vétettek a kognitív képességeket vizsgáló tesztek kiértékelése során.

 

Della Sala ugyan nem vitatja egy esetleges támadás lehetőségét, de azt állítja, hogy az alkalmazott tesztekkel „senki nem lett volna képes normál eredményt produkálni”, így az eredmények legalábbis torzultak, ha nem teljesen használhatatlanok. A JAMA-ban megjelent tanulmány egyik szerzője Douglas Smith azzal védekezett, hogy jóval több adat áll rendelkezésükre, mint ahogy az az eredményekből leszűrhető. Most azon dolgoznak, hogy az érintett diplomatáknál megtalálják azokat az agyi elváltozásokat, melyek a tapasztalt tüneteket okozzák.

 

A támadásokkal kapcsolatos furcsaságokra nem csak orvosok és neurobiológusok hívták fel a figyelmet, hanem mérnökök, fizikusok is. Az amerikai külügy feltételezései szerint a támadásokat nagyon alacsony frekvenciájú infrahangokkal vagy éppen ellenkezőleg, nagyon magas frekvenciájú ultrahangokkal követték el. Ezt azonban több szakember is gyakorlatilag lehetetlennek tartja, hiszen az ilyen infra- és ultrahangok intenzitása olyan gyorsan csökken a távolság függvényében, hogy óriási méretű és teljesítményű hangforrásokra lenne szükség, már pár méter távolság leküzdéséhez is.

 

Tavaly októberben jutott az AP hírügynökség birtokába az a hangfelvétel, amelyet a kubai követség egyik munkatársa rögzített. A felvételen tényleg rendkívül frusztráló fémes zörej hallható kb 00:36 mp-től.

 

Arról, hogy milyen hatással vannak az extrém frekvenciájú hangok az emberi szervezetre, nagyon kevés az adat. A Southamptoni Egyetem bioakusztikával foglalkozó professzora Timothy Leighton nagyon is valószínűnek tartja, hogy ezek a hangok közvetlenül hatnának az emberi pszichére, hiszen azt már korábban is igazolták, hogy könnyen szorongást, nyugtalanságot vagy akár pánikrohamokat válthatnak ki. Ezek pedig éppen olyan fizikai tüneteket okozhatnak, mint amilyenekről az amerikai és kanadai diplomaták beszámoltak.

 

Nem fejezhetjük be a cikket anélkül, hogy meg ne próbálnánk választ adni arra, mégis mi történhetett? Ha kizárjuk, hogy nem valamiféle politikai játszmáról van szó, és a követség dolgozói tényleg hallották ezeket a furcsa hangokat, a legvalószínűbb talán, ahogy számos, a témával foglalkozó szakember is feltételezi, hogy nem egy gyilkos hangfegyver, hanem valamiféle lehallgató berendezés okozhatta a rendkívüli zajokat, így ártó szándék helyett inkább tervezési hiba állhat a különös zajkeltés hátterében.

 

Pomichal Krisztián

Nyitókép: pixabay.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!