125 év született Szent-Györgyi Albert és György Pál, akiknek nevéhez négy vitamin felfedezése kötődik

125 évvel ezelőtt született két jelentős magyar orvos, akik közül az egyik Nobel-díjat kapott, míg a másik ugyan megérdemelte volna, de mégsem részesült ebben a kitüntetésben. Mindkét orvos nagy szerepet játszott a vitaminok felfedezésében, ugyanis a tizenhárom vitaminból négyet ez a két orvos fedezett fel. Míg a C-vitamint Szent-Györgyi Albert, addig a B2-, B6- és H-vitamint György Pál fedezte fel. Mivel mindkét magyar orvos hatalmas mértékben hozzájárult a vitaminkutatáshoz, ezért születésük 125. évfordulója alkalmából ismerkedjünk meg részletesebben az életpályájukkal és a tudományos tevékenységükkel.

SZENT-GYÖRGYI ALBERT (1893–1986)

Szent-Györgyi Albert alakja a magyarok szemében a tudomány jelképévé vált, vitán felül legismertebb a magyar természettudósok közül. Ez leginkább annak tulajdonítható, hogy ő még Magyarországon élt, amikor megkapta a Nobel-díjat.

    

Szent-Györgyi Albert 125 évvel ezelőtt, 1893. szeptember 16-án született Budapesten. A Lónyai utcai Református Gimnáziumban érettségizett kitüntetéssel, majd a pesti Tudományegyetem Orvosi Karára iratkozott be. Még tanulmányévei alatt kitör az első világháború, és katonai szolgálatra hívják be. Medikus katonaorvosként megkapja az Ezüst Vitézségi Érmet – sebesült katonákat ment meg életének kockáztatásával. A háború borzalmait és értelmetlenségét látva merész és kockázatos elhatározással átlövi karját, hogy leszereljék és hazakerülhessen. Otthon befejezte az egyetemet, és 1917-ben megszerezte az orvosi diplomát.

Először Pozsonyban kapott állást a Tudományegyetem Farmakológiai Laboratóriumában, de néhány hónap múlva távoznia kellett, mivel Pozsonyt a trianoni békeszerződés értelmében Csehszlovákiához csatolták. Rövid ideig Prága, majd Berlin, Hamburg, Leiden, Groningen, London és Cambridge tudományegyetemei az egyes állomások „vándorévei” alatt.

Szent-Györgyi Albert még cambridge-i tartózkodása alatt kémiából is megszerzi a doktorátust. 1930-ban Klebelsberg Kunó kultuszminiszter hívására hazatér Magyarországra, és átveszi a szegedi biokémiai tanszék vezetését. A Groningenben elkezdett, de részben már Magyarországon tisztázott sejtlégzéssel kapcsolatos kutatásai során fedezte fel, hogy a fumársav (a Fumaria officinalis növényben fordul elő) katalitikus hatást fejt ki a mechanizmus egyik lépcsőjén. Ezen az úton elindulva jutott el Szent-Györgyi a C-vitamin izolálásához.

Még Groningenben megfigyelte egy jellegzetes oxidációs folyamat reakciókésését, ami valamilyen redukáló anyag jelenlétére utalt. Cambridge-ben felismerte, hogy ez a redukáló anyag a mellékvesekéregben és a citrusfélékben egyaránt előfordul, de ahhoz, hogy kémiai szerkezetét is megvizsgálhassa, nagyon kis mennyiségben sikerült előállítania. Az is ismertté vált, hogy az emberi sejtnek szüksége van erre az anyagra, de csak a növények és az állatok tudják előállítani. Mivel „cukorjellegű” vegyület volt, Szent-Györgyi először az „ignose” (magyarul nemismerem cukor) nevet adta neki, de a tudományos folyóirat szerkesztője, ahol ezt publikálni szerette volna, nem fogadta el, így a hat szénatomra utaló hexuron-sav névre keresztelte.

Nagyon jelentősnek bizonyult az a felismerés, hogy a szegedi zöldpaprika sokkal többet tartalmaz ebből az anyagból, mint a citrusféle gyümölcsök, így nagy mennyiségű előállítása könnyebben vált lehetővé. A korábbi grammnyi mennyiség helyett egyszeriben kilónyi állt rendelkezésre, és csakhamar bizonyossá vált, hogy gyógyítani lehet vele a skorbutot, vagyis a hexuron-sav azonos a C-vitaminnal. Ekkor kapta végleges aszkorbin-sav elnevezését.

Szent-Györgyit már 1934-ben is jelölték a Nobel-díjra, végül is 1937-ben kapta meg, „…a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért” indoklással. A Nobel-díj meghozta a szakmai elismerést és a világhírnevet.

A második világháború végjátékában kémregénybe illő események szereplőjévé válik. Szent-Györgyi Albertet kitűnő angol kapcsolataira építve a Kállay-kormány Isztambulba küldi. A titkos diplomáciai küldetés célja Magyarország háborúból való kiugrásának az előkészítése volt. A tárgyalásokat lefolytatja, a kiugrási kísérlet mégis meghiúsul, a németek viszont tudomást szereznek Szent-Györgyi útjáról. Az 1944. március 19-i német megszálláskor kénytelen illegalitásba vonulni. Hitler személyesen ad parancsot elfogatására, s a Gestapo mindent elkövet kézre kerítésének érdekében. Szinte az utolsó pillanatban sikerül őt kicsempészni a svéd nagykövetségről, ahonnan a már szovjet hadsereg által ellenőrzött területre kerül.

Rákosi színrelépését követően a kommunisták fokozódó agresszivitással és egyre leplezetlenebbül kezdtek fellépni az ideológiájukkal nem szimpatizálókkal szemben. Szent-Györgyi 1947-ben éppen a svájci Alpokban tölt néhány hetet, amikor értesül arról, hogy jó barátját, Zilahy Lajos írót otthon letartóztatták. Úgy dönt, hogy nem tér vissza Magyarországra, hanem letelepedik az Egyesült Államokban, és ott folytatja tovább kutatásait.

Élete utolsó két évtizedét a rákkutatásnak szentelte. Bár a rákos sejtek kialakulásáról kidolgozott hipotézisét a biológusok többsége értetlenül fogadta, töretlen alkotókedve és vitalitása élete utolsó percéig megmaradt. Kilencvenhárom éves korában hunyt el, 1986. október 22-én Woods Holeban. Az Atlanti-óceán partján lévő házának kertjében van eltemetve.

GYÖRGY PÁL (1893–1976)

Az Egyesült Államok egyik legnagyobb tudományos elismerésének számít a National Medal of Science, amelyet ünnepélyes keretek között az amerikai elnök ad át. Az 1975-ös díjazottak között ott szerepelt a világszerte nagy elismertségnek örvendő, magyar származású kutatóorvos, György Pál is. A díjátadó ünnepségen azonban már nem lehetett jelen, ugyanis néhány hónappal korábban elhunyt.

György Pál szintén 125 évvel ezelőtt Nagyváradon született 1893. április 7-én. A budapesti Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát 1915-ben. Az első világháború alatt katonaorvosként praktizált, de már ebben az időben is jelentek meg tudományos cikkei. 1920-tól Németországban lett a heidelbergi egyetem gyermekklinikáján asszisztens.

Az ambiciózus orvos a gyógyítás mellett tudományos kutatással is foglalkozott, elsősorban a csecsemőkori táplálkozás, a vitaminhiány kiváltotta betegségek, az anyatej és a béltractus flórájának problémaköre vonzotta. Tudományos karrierje szokatlanul meredeken ívelt felfelé, mindössze 34 éves, amikor kinevezték a gyermekgyógyászat tanárává.

Első, világszerte nagy figyelmet felkeltő eredményét két kutatótársával, Richard Kuhnnal (1938-ban elnyerte a kémiai Nobel-díjat) és Wagner-Jauregg-gel érte el, akikkel izolálta a riboflavin-t, vagyis a B2-vitamint. Közös munkájuknak jelentősége leginkább abban rejlik, hogy felismerték a B-vitamin komplex voltát. Azt, hogy annak egyik alkotóeleme a hőre labilis neurotic factor, amely a thiamine, azaz a B1-vitamin elnevezést kapta, a másik pedig a hőhatásnak ellenálló riboflavin, melyet ma B2-vitamin néven ismerünk.

György Pál a fasizmus előretörésekor elhagyta Németországot, és Angliában, a Cambridge-i Egyetem Táplálkozástudományi Laboratóriumában folytatta tudományos munkásságát. Itteni kutatásai eredményeként fedezte fel az emberi szervezetben rendkívül fontos szerepet játszó B6-vitamint (piridoxin), ami meghozta számára a világhírnevet.

1935-ben áthajózott az Atlanti-óceánon, és a clevelandi Western Reserve University professzora lett, miközben a kutatásaival egy pillanatra sem hagyott fel. Többek között itt sikerült pontosan meghatároznia a piridoxin struktúráját és izolálnia harmadik vitaminját, a biotin-t. Ez a vitamin többek között a szervezet anyagcseréjében részt vevő különböző enzimek nélkülözhetetlen alkotóeleme. György Pál a biotint H-vitaminnak nevezte el a német haut (bőr) szóból, ugyanis különböző bőrbetegségek megelőzésében és gyógyításában van fontos szerepe.

Lewis Barness nevű tanítványa, aki később az amerikai gyermekgyógyászat jelentős alakja lett, a következőket írta róla: „Majdnem tíz évig dolgoztam együtt dr. Györggyel, akiben végtelen ösztönző didactikus orvost ismerhettem meg, s akinek fantasztikus volt a tudása mind a pediatriában, mind a laboratóriumban…”

Forrás: Bödők Zsigmond: Nobel-díjas magyarok. NAP Kiadó, Dunaszerdahely 2005