Autentikus érzés, amikor 8-900 kilométert utazunk délkelet felé és hazaérkezünk Székelyföldre. De szinte alig van pontja a széles Kárpát-medencének, ahol ha lábunkhoz térdepel egy-egy bokor, annak ne tudnánk nevét és virágát is.
Kissé dél felé a Balkánon viszont annál vadregényesebb tájak közé csöppenhetünk, és nem is kell ekkora távot megtenni. A Kárpát-medence mindig is természetes határát képezte Kelet-Közép-Európának és a Balkánnak. Ezek az országok, bár itt vannak a szomszédban, – sőt, történelmünk ezer szállal összefonódik – mégis, mintha kilométer ezrekre lennének Európától.
Ilyen érzésünk volt Szarajevó utcáin sétálva is, mely alig 500 km-re van Budapesttől, de mintha csak Bagdadban lettünk volna.
A bosnyákok nagy része ugyanis muszlim vallású, így gyakorlatilag minden településen van mecset, s vizuálisan is szembetűnő a kulturális eltérés. Megjegyzem, mecsetet Magyarország határától alig 150 kilométerre is láttunk már, bár a kép azért árnyaltabb. Az ország ugyanis csaknem 30 %-a szerb, 20 %-a pedig horvát, akik viszont ortodoxok és katolikusok, így nem mindenhol magától értetődő a kupolás, vékony tornyos épület.
Ránézésre azért szépen megfér egymás mellett a három felekezet. A város egyébként a maga nemében szép, de ahogy az az egész térségre érvényes, a 20. század itt sem bánt kesztyűs kézzel a régióval. Huszonvalahány évvel ezelőtt a délszláv háborúban még kemény harcok folytak, melynek nyomai ma is szembetűnőek.
A posztszoci városi hangulatot illetően leginkább Pozsonyt idézte fel számomra. Persze nem a mecsetek és az egyéb muzulmán stílusjegyek, hanem az építészeti koncepciótlanság kapcsán. Egymás mellett sorakoznak a monarchiabeli-, a két világháború között épült szolid stílusú-, az ormótlan szocreál betontömb-, és a modern „amerikai” üveges épületek.
De ugyanazok a virsli villamosok járnak itt is, akárcsak Pozsonyban, csak itt meghagyták az eredeti fényezésüket, és itt-ott golyónyom is felfedezhető rajtuk. Az úthálózat a szlovák fővároshoz hasonlóan teljességgel áttekinthetetlen (szerintem nincs két párhuzamos utca az egész városban). Az utak minősége viszont az egész országban (legalábbis amerre jártunk) kimondottan jó.
Kár, hogy indokolatlanul csak 80 kilométer a megengedett sebesség rajtuk, s helyenként eléggé szerpentinesek. De a csodás táj feledteti mindezt, s néha, ha belefeledkezünk, azt hihetnénk, tán Erdélyországban járunk. Bár Boszniában elég sok az alagút, ami Erdélyre nem éppen jellemző. Van viszont mintegy 120 km autópálya, melynek teljes szakasza 4-5 euróért igénybe vehető.
Olcsó benzinnel. A benzin kevesebb, mint 1 euró, de az olcsóság az egész országra érvényes (kivéve a Baščaršija negyedet, ahol a turisták miatt 3 eurót is elkérnek egy sörért – máshol durván 1 euró az átlag, boltban pedig csak 50 eurócentnyi konvertibillis márka -KM).
További pozitívum, hogy szinte mindenhol lehet euróval fizetni. De említésre érdemes még a jutányos árú cigaretta is (Marlboro kb. 2 euró).
Hasonló légkörű uralkodik Bosznia másik gyöngyszemében, Mostarban is, bár ez a kisváros sokkal archaikusabb, autentikusabb, építészetileg pedig délibb hatású.
Merő ellentéte ezeknek a városoknak Dubrovnik (Ragúza). A legdélebbi horvát kikötőváros valósággal hemzseg a turistáktól (olyan szinten, hogy nem lehet elférni). Árai leginkább Görögországéhoz hasonlóak (sör 3,5 – 4 euró, kávé 3, egy éttermi porció 12 euró).
Persze jó helyen van, gyönyörű történelmi várfalak alkotják, a nap huszonnégy órájában pezsgő élet zajlik, itt van a Trónok harca forgatás (ez Királyvár helyszíne), festői környezetű a tengervilág, stb. minden ami kell. De az igazat megvallva egy nap bőven elég ebből. A háborúnak itt már nyoma sincsen. Sőt, mintha a térségből kiszakadva pár ezer kilométerrel nyugatabbra került volna a városka.
Pedig 5 kilométerre a hasonlóan festői környezetű tengerparton ott árválkodnak a szétlőtt luxushotelek. Az üdülőket persze ez a legkevésbé sem zavarja. Sőt, legalább van mit felfedezni két úszás között. Érdekes hangulat. Főleg, hogy pár száz méterrel arrébb, ráadásul nem is a tengerparton, új hotelt emelnek. Csak tudják…
Mindent összevetve a Balkán továbbra is Európa perifériája. Nem hiába nevezték Európa puskaporos hordójának. Bár ebből a turisták keveset látnak, egy-egy elejtett félmondat, a szerbek, horvátok, bosnyákok egymáshoz való viszonyulása továbbra sem feszültségektől mentes, de a pacifista páneurópai érdekek, és a turizmusból befolyó jelentős bevételek miatt ezt ólom súlyos lepel takarja.
A laikus turista csak a változatos kontrasztokat figyelheti meg, akár kulturális, akár nyelvi, építészeti, infrastrukturális vagy éppen az árak tekintetében. De talán épp ezért van meg a maga zamata. Tudjuk ajánlani.
Szöveg: Csonka Ákos
Fotók: Sturcz Anna
Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.