Kenyeres Oszkár, a Duna TV-n futó Hazajárók turisztikai magazin egyik szereplője immár 10 éve, hogy a nyári szabadságait Európa változatos tájait bebarangolva tölti el.

 

Földrajz-történelem szakos tanárként a hegyek szeretete már kamaszkorában belé ivódott. Utitársként felesége és két lánya osztozik vele a kalandokban. Jártak már a skandináv országokban, Skóciában, Erdélyben. Idén a számunkra kissé ismeretlen Grúzia és Örményország természeti szépségei kerültek sorra.

 

A kizárólag csak bakancsos túrák és vadkempingezések nehézségeibe, ám izgalmas és változatos mindenapjaiba kalauzol el minket két héten keresztül.

 

 hirdetes_810x300  

Egyedi tartalom magával ragadó képek csak a Körkép olvasóinak.

 

Vágjunk bele!

 

Szeván-tó, az „Örmény-tenger”

Dilijan városa felől ereszkedve egyszer csak elénk került a Szeván-tó, amely Örményország legnagyobb tava. A tóval való találkozást előzetesen csak délutánra terveztük, így elhatároztuk, hogy ezt a napot a Balatonnál 30%-al nagyobb tóra szánjuk, amelyet majd kelet felé indulva kerülünk meg.

 

Szeván-tó, fotó: Kenyeres Oszkár

 

A tóban való fürdésre elsőre nem is gondoltunk, de a keleti parton igen jó strandokra bukkantunk, és hát nem minden nap mártózik meg az ember természetes tóban majd 2000 méterrel a tenger szintje felett.

 

Az örmény tengerpart, fotó: Kenyeres Oszkár

 

Jó is volt kissé lelassítani, számvetést készíteni az eddig megtett útról, és a Szeván túlsó oldalát díszítő vulkánok sorát szemlélni a kempingszékből. Örményország amúgy sem hemzseg a turistáktól, de a Szeván-tó keleti és déli oldalán aztán tényleg csak helyiekkel találkoztunk. A látnivalók is a nyugati parton vannak, így délután már Noratus X. századi temetőjében vettük szemügyre az örmény keresztesköveket, az ún. khacskarokat.

 

Khacskar Noratusban, fotó: Kenyeres Oszkár

 

Innen már csak karnyújtásnyira volt az Azhdahak 3597 méter magas vulkáni kúpja, amelyről előzőleg pazar képeket láttunk, ám feljutni oda-vissza 2 napos séta lett volna. Hasonló helyeken Grúziában terepjárók sora áll, hogy felszállítsa a túrázókat, de itt olyannyira gyermekcipőben jár a turizmus, hogy erre a lehetőségre talán még nem is gondolt senki.

 

A Szeván nyugati partjának legszebb fekvésű temploma Hayravanknál nézegeti magát a tó tükrében. Ez a hely még őrzi a régi világ hangulatát, szemben az északi parton fekvő Sevanavank kolostorával, mely egy félszigeten fekszik, és elárasztotta a kommersz belföldi turizmus. Mondjuk ennek is megvan a hangulata: a Jerevánból érkező örmény felső tízezer terepjárói jól megférnek a volgák, zsigulik tengerében.

 

Hogy teljes legyen a „Szeván-élmény”, az éjszakát a tó északi partján lévő kempingben töltöttük, amelynek felszereltségét látva nem is csodálkoztunk, hogy csak 3 eurót kellett fizetni összesen 4 főre. Nehéz volt megtippelni, hogy itt a 70-es vagy a 80-as években állt meg az idő, de talán éppen ezek azok az élmények, amit máshol már nem igazán talál meg az utazó.

 

Kenyeres Oszkár

Nyitókép: Szeván-tó, Kenyeres Oszkár fotója

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!