Senki se vitatja, hogy Magyarország sportnagyhatalom! Magyarország a nyári olimpiák történetének nyolcadik legeredményesebb sportnemzete,  és a harmadik a világon az egy főre jutó olimpiai érmek számát tekintve. A legutóbbi londoni olimpiai játékokon az egy főre jutó érmek tekintetében Magyarország volt a második legeredményesebb ország.

 

Granada a maga 110 ezres lakosságával és egy olimpiai aranyérmével verhetetlennek bizonyult ebben a statisztikában, de rögtön utána Magyarország következett, 1,2 millió főre jutott egy aranyérem. A sportsikerek nem rendszerfüggők, a Kádár korszak is „kitermelte” a maga kivételes képességű sportolóit, olimpiai aranyait.

 

A csalódások nem most kezdődtek

 

 hirdetes_810x300  

A vezetők és a nép a sportban egymásra találtak (máshol nem), az ország a kívánt és elvárt sportsikerek mámorba ringatózott. A sportkudarcok, csalódások viszont nyugtalanságot, elégedetlenséget váltottak ki a nemzetben. 1954-ben az elvesztett labdarúgó VB döntő után Bernből lefüggönyözött „ezüstvonaton” kellette hazacsempészni az aranycsapat tagjait, titkolva a vonat érkezését a Keleti pályaudvarra.

 

A magyar csapat Pekingben. Kép: nol.hu

 

De ha közelmúlt eseményeit nézzük, a 2008-as pekingi olimpiai szereplés, a nekünk kudarcnak számító három olimpiai aranyérem, öt ezüst- és két bronzérem sem kedvezett az akkori kormányhatalom megítélésének, pedig a miniszterelnök előtte sportminiszter is volt Medgyessy kormányában.

 

Politika és sport, kéz a kézben

 

Tehát a sport hatással van a politikára, de sajnos sok esetben a politika is belefolyik a sportba. Úgy néz ki, hogy az idei riói olimpiára minden idők legkisebb létszámú magyar csapata fog kiutazni. Ezt jórészt a csapatsportágak kvalifikációs sikertelensége okozza, mivel a vízilabdacsapatok mellett a többieknek nem sikerült kivívniuk az olimpiai szereplést, de visszaesett néhány korábbi egyéni sikersportág is, mint a birkózás, vívás, öttusa, ökölvívás, súlyemelés, atlétikai dobószámok stb.

 

Maradt két hagyományos sikersportág: a kajak-kenu és az úszás. De a sikerek – olimpiai aranyak – iránti össznépi elvárás változatlan! A nyolcból, ami Londonban volt, nem engedünk, úgy ahogy negyvennyolcból se engedtünk! Ha ennél kevesebb lesz, az elégedetlenséget szül, és azért az első számú vezető a felelős, mert mindenért ő a felelős!

 

A tehetetlen ellenzék konspirál

 

Mit tesz ilyenkor az országban az egyébként teljesen tehetetlen politikai ellenzék? Konspirál! És gátlástalanul kihasznál minden adódó lehetőséget, akár a sportban is a „minél rosszabb, annál jobb nekünk” alapon!

 

Ahogy a 2008-as pekingi olimpia sikertelensége (persze más, akár jóval nagyobb ország is sikerként könyvelte volna el azokat az eredményeket, de a magyar már csak ilyen, elkényeztetett, legalább a sportban…) is hozzájárult a pesszimista néphangulathoz, úgy egy esetleges ehhez hasonló riói szereplés is kecsegtető lehet az ellenzék számára 2018-ban, a választásokon.

 

Fogás az úszóknál

 

Fel hát, fiúk, nézzünk körül az úszóknál, hol találunk rajtuk fogást! Ez azért is érdekes, mert a következő évben, még a választások előttiben, vizes VB-t rendez Magyarország, és ha náluk találunk valamit, az nagyot durran! Ha itt sikerül nagyot kavarni, és mondjuk, a 4-5 aranyos úszós elvárás ellenére csak ezüstök lesznek, az már nagyon kedvező lehet nekünk, ugyanúgy, minta hazai vizes VB-n való leszereplés!

 

Hosszu_Kiss
Keressünk fogást tehát a sikerúszó Hosszú Katinkán és a sikerkovács szövetségi kapitány Kiss Lászlón. Kép: metropol.hu

 

Keressünk fogást tehát a sikerúszó Hosszú Katinkán és a sikerkovács szövetségi kapitány Kiss Lászlón az olimpiai felkészülési időszak hajrájában, fürkésszük, nézzük meg őket tüzetesen!

 

Kiss Lászlónak múltja van, nem is akármilyen

 

Hosszú Katinkának jelene és jövője van, Kiss Lászlónak pedig múltja, nem is akármilyen, ebből kell kiindulni! Már Katinkánál zörgött a léc a téli megnyilatkozásai során, félő volt, hogy a magyar úszószövetség képtelen megbirkózni a széles csapásai által kavart hullámokkal, és kudarcba fullad az úszók riói szereplése!

 

Kiss László sötét múltjának megidézése viszont már medenceforradalom! Erkölcsileg elévülhetetlen bűne miatt soha nem lett volna szabad ebbe a tisztségbe kerülnie! A kérdés viszont az, hogy miért most, a riói olimpia előtt pár hónappal kerültek napvilágra a múltját feltáró dokumentumok?

 

Múltidéző medenceforradalom

 

Miért választották meg 1993-ban a Magyar Úszó Szövetség alelnökévé, majd ugyanebben az évben a női úszó-válogatott edzőjévé, és 1999-től a teljes úszóválogatott szövetségi kapitányává Kiss Lászlót?  Hogy kerülhetett ebbe a tisztségbe ez az ember, akinek a tette ismert volt az úszóedzők állásfoglalása szerint: „Akik a magyar sportban, ezen belül a honi úszó életben tevékenykednek, mindannyian hallottak arról, hogy Kiss Lászlóval szemben 55 évvel ezelőtt milyen ítélet született.”

 

Kiss Laszlo2
Kiss Lászlónak, de nem csak neki, le kell mondania. Kép: mandiner.hu

 

A tisztesség most azt kívánja, hogy Kiss László mondjon le a szövetségi kapitányi tisztségéről! Az úszók felkészülését saját, kiváló edzőik irányítják. A szövetségi kapitány nem áll mellettük a medenceparton, személye a felkészülésnek ebben a stádiumában már nem meghatározó.

 

De vele együtt mondjanak le, tűnjenek el azok is, akik eddig hallgattak, és bizonyos célokat követve csak most robbantották napvilágra a hírt, hogy a medenceforradalommal esetleg palotaforradalmat váltsanak ki!

 

Száraz Dénes

 

Nyitókép: felegyhazikozlony.eu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!