Ritka az olyan példa a fejlett politikai kultúrával bíró országokban, hogy egy politikus első számú vezetőként juttasson be választási ciklusonként más-más pártot a törvényhozásba. Ugyanezekben az országokban az is nehezen elképzelhető, hogy választási ciklusonként különböző ideológiai összetételű kormányformációk tagja legyen egyazon pártelnöknek a pártja.

 

Mondjuk, az egyik választási időszakban egy jobboldali kormány, és hat évvel később pedig egy baloldali kormány tagjaként gyakorolhassa ugyanaz a párt ugyanazzal az elnökkel a hatalmat. A választók ezt nem tudnák megbocsájtani a pártelnöknek azokban a fejlett politikai kultúrával bíró országokban…!

 

Három párttal volt eredményes

 

 hirdetes_810x300  

Figyelemreméltó ebben a tekintetben Bugár Béla politikai pályafutása, amely során eddig már három pártot vezetett több alkalommal is sikerrel a szlovák parlamentbe: 1991-1998 között a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, 1998-2007 között a Magyar Koalíció Pártja és 2009-től pedig a Most-Híd elnökeként volt eredményes a parlamenti választásokon. Pártvezetőként ilyen szempontból még nem érte kudarc!

 

Figyelemreméltó simulékonysága és alkalmazkodó képessége is ciklusonként a különböző ideológiai összetételű kormányformációkhoz az elmúlt lassan 20 év során. 1998-ban egy Mečiar ellenes széles összefogás eredményeként került pártja a kormányba, melyet Dzurinda vezetett, de rendkívül sokszínű volt a koalíció, képviseltette benne magát a baloldal és a jobboldal is, teljes ideológia zűrzavar uralkodott, a választások győztese a „mečiarellenesség” volt. 2002-ben már egy jóval stabilabb, inkább mondható jobboldali kormánykoalíciónak lett a tagja a Bugár vezette MKP.

 

Sikeres elnök

 

Aztán Fico első kormányzása idején, 2006-2010 között se rajta múlott, hogy nem lett a baloldali többségű kormány tagja, a miniszterelnök az utolsó pillanatban döntött a SNS mellett Bugárék kárára…Ebben a ciklusban Bugár elvesztette a Magyar Koalíció pártjában a pártelnöki tisztséget, és megalakította a Most-Hidat, melyet aztán sikeresen vezetett elnökként nem csak a szlovák parlamentbe, hanem egyenesen Radičová kimondottan jobboldali kormányába.

 

A rövidéletű kormány a közismert okok miatt félidőben elbukott, és az időelőtti választásokat követően létrejött Fico második, teljesen egyszínű baloldali kormánya. Ebben nem volt szükség Bugárék statisztaszerepére, bár a kormányzati ciklus végén jutott nekik egy epizódszerep egy közös parlamenti szavazás alkalmával a Smer-rel, ami már előresejtette a jövőt. Ez 2016 márciusában be is következett: a Most-Híd tagja lett a baloldali Smer többségű és irányítású szlovák kormánynak a Szlovák Nemzeti Párttal és a Sieť-el egyetemben.

 

Baloldali és jobboldali kormány is jöhet

 

A szlovákiai politikai kultúra vagy inkább kultúrahiánynak köszönhető, hogy az országban egy politikai pártvezető négy választási cikluson át másfélszer baloldali (Dzurinda első vegyesen bal- és jobboldali kormánya jelenti a másfélben a fél részt, amit szinte egészre kerekít a 2006-os felkínálkozás Fico első kormányába), kétszer pedig jobboldali kormányprogrammal tud úgy azonosulni, hogy azt magáénak is tekintse annak érdekében, hogy a hatalomnál lehessen, maradhasson, élvezve annak minden lehetőségét.

 

Kínálja magát a kérdés: mi lesz akkor, ha kiismerik az emberek Bugár Béla „sokoldalúságát”, és mind a bal-, mind a jobboldali választóknak elegük lesz belőle?

 

Összeborulás

 

Tálcán adja magát a válasz: eleget tesz majd a széleskörű elvárásnak, kezdeményezője lesz a felvidéki magyar összeborulásnak, ő lesz a szlovákiai magyar összefogás zászlóvivője, amivel bizonyára sikerrel vezetheti a Magyar Közösség Pártját a Hídon át a szlovák parlamentbe!

 

Száraz Dénes

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!