Lehet többféleképpen is értelmezni a népszavazás eredményét, azonban úgy biztos nem, hogy négymillió állampolgár utasította el a kormány politikáját, és csak hárommillió tudott azonosulni vele. A helyzet az, hogy csak kb. 100 000 szavazó utasította el az „igen”válaszokkal, és hárommillió egyetértett vele!

 

Több mint négymillió ember pedig úgy döntött, hogy nem nyilvánít az ügyben véleményt, a döntést azokra bízza, akik elmennek szavazni. A négymillióból három semmilyen népszavazáson sem vett volna részt, mert kiábrándulttá, közömbössé tette őt elsősorban az életkörülménye, másodsorban a csalódottsága a mindenkori politikai hatalmakban.

 

Amíg nem tapasztalja saját bőrén az események alakulásának közvetlen veszélyét, nem fog véleményt nyilvánítani, illetve úgy véli, nem képes szavazatával befolyásolni a történéseket. A referendumban feltett kérdésre adott „nemek” elsöprő száma nem csak a Magyarországon élők sorsát befolyásolja, hanem a szomszéd országokban élőkét is, sőt hatást gyakorolhat egész Európára. A kérdés tehát csak közvetett módon irányult a magyar kormány politikájának igazolására.

 

 hirdetes_810x300  

Csáky is Brüsszelből nézett Budapestre

 

Szomorú, hogy még egy közismert, sokat tapasztalt felvidéki magyar politikus, Európa Parlamenti képviselő is olyan véleményének adott hangot, hogy

 

a referendum Orbán Viktor kormányának egójáról szól, hogy növelje a súlyát az Unióval való tárgyalásokon

 

Egymillió embert pedig megvezetett a balliberális pártpolitika

 

Észre kellett volna venni, hogy ez a népszavazás nem Orbán Viktorról és a politikájáról, nem a baloldalról, nem a jobboldalról, nem 15 milliárd forintról szólt, hanem az Európát majdan lángba borító népvándorlás lehetséges megállításáról. Pedig adott volt a lehetőség, hogy a referendummal a nemzetvédelmi szempontok pártszempontok fölé helyeződjenek, és összefogjanak a magyarországi politikai pártok egyrészt az ország szuverenitását veszélyeztető uniós eljárás, másrészt a nemzetbiztonságot és a közbiztonságot veszélyeztető bevándorlás ellen.

 

Ez nem így történt! A népszavazás eredményességének meghiúsításában a balliberális oldalon meglátták az esélyt Orbán kormányának meggyengítésére. És a cél most sem mentesítette az eszközt! A hatalom mindenekelőtt, a haza előtt is akár!

 

A baloldali ellenzék már csak külső segítségben bízhat

 

Egy demokráciában csak azok játszanak egy népszavazás érvénytelenségére, akik tudják, hogy egyébként alulmaradnának, mert gyengék, esendők és elvesztették hitelüket a választók előtt, ezért nem volt más lehetőségük. Magukban már nem bízhatnak, csak külső segítségben. Ahogy egykoron Moszkvában, ma Brüsszelben! Nincs más fegyverük, csak a destrukció és konspiráció, szolgalelkűen kiszolgálták az Európai Unió vezetőinek elképzeléseit, igényeit! Viszonzásként pedig elvárják, hogy az EU próbálja meg gazdaságilag és hátrányos elvárási mérce alkalmazásával ellehetetleníteni a Fidesz-KDNP kormányt, ezzel pedig lejárassa a magyar választók előtt.

 

Hazai ellenszurkolók hiúsították meg a magyarországi népszavazás érvényességét, akiknek semmi se drága, az öngólnak is örülnek! Lelkük rajta!

 

Száraz Dénes

 

További ajánlott írások:

 

Kvótareferendum után. Siker vagy bukás?

 

Az MKP politikusa nekiment Orbán Viktornak

 

Nyitókép: MTI (A Jobbik sajtótájékoztatója)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!