Michal Kováčtól Szlovákia első köztársasági elnökétől október 13-án, csütörtökön vesznek búcsút. A temetés napján 8:00 és 17:00 között nemzeti gyász lesz az országban.

 

Fico szerint méltóságteljes lesz a búcsú

 

Robert Fico miniszterelnök meg van győződve arról, hogy Michal Kováč végső búcsúja méltóságteljes lesz:

 

„A Szlovák Köztársaság első elnöke volt, ezért úgy is kell hozzáállni ehhez a dologhoz“

 

 hirdetes_810x300  

– jelentette ki Fico. Nem fér kétség ahhoz, hogy a temetési szertartás méltóságteljes lesz!

 

Viszont elegendő elégtételt és nyugalmat jelent-e a méltóságteljes temetés a meghurcolt köztársasági elnöknek, aki elnöksége alatt vette azt a bátorságot, hogy szembeszálljon az abban az időben tejhatalmú és mindenható Vladimir Mečiarral, aki ezért maffiamódszerekkel állt bosszút rajta?

 

Szlovákia történelmének legnagyobb szégyene

 

A történet akkor kezdődött, amikor az akkori szlovák államfő, Michal Kováč a pozsonyi parlamentben elhangzott ország értékelő beszédében élesen bírálta Vladimír Mečiart és kormányát a legfelső szinten burjánzó korrupció miatt, ami teljesen behálózta az igazságszolgáltatást, a közhivatalokat is még járási szinten is.

 

A nagy visszhangot kiváltó éles bírálatot a kormányfő látványosan megbosszulta, elraboltatta és külföldre hurcoltatta a köztársasági elnök fiát. A titkosszolgálat emberei közül akadt két személy, akik miután tudatosították, milyen bűncselekményben segédkeztek, elhatározták, hogy kipakolnak az ügyről.

 

Egyikük, a csallóközi származású Fegyveres Oszkár volt, aki a Cseh Televízió (CT) munkatársainak számolt be arról, mi történt valójában 1995. augusztus 31-én Pozsony közelében. Átadta a titkosszolgálati akciót pontosan dokumentáló jegyzeteit és rajzait is.

 

Odahaza maradt társa, Róbert Remiáš ellen, aki ugyancsak számos bizonyítékot őrzött és vallomást kívánt tenni, 1996. április 29-én pokolgépes merényletet követtek el. A mindössze huszonhat esztendős titkosszolgálati ügynök a felrobbant gépkocsijában szörnyethalt. A mai napig nem zárták le és nem is zajlik nyomozás azokban az 1990-es években, maffiamódszerekkel elkövetett bűnügyekben, amelyeknek értelmi szerzője Vladimír Mečiar, az akkori szlovák kormányfő volt.

 

Mečiar amnesztiát hirdetett, a mai napig nem vonták érte felelősségre

 

Miután lejárt Michal Kováč megbízatási ideje, a pozsonyi parlamentben nem sikerült megválasztani az elnök utódját, 1998 tavaszán néhány hónapra Mečiar kormányfő lett az ideiglenes államfő, aki láss csodát, azonnali amnesztiával leállíttatta a köztársasági elnök fiának elrablói ellen folytatott nyomozást és a tervezett bűnvádi eljárásokat is, amiért a mai napig nem sikerült őt felelősségre vonni!

 

A szlovák parlament többször foglalkozott az amnesztiák eltörlésének ügyével, azonban minden kísérlet eddig sikertelennek bizonyult. Sokáig a KDH nyújtott be az ezzel kapcsolatos javaslatokat. Miután a KDH a márciusi választásokon nem jutott a parlamentbe, áprilisban Ján Budaj, az OĽaNO-NOVA képviselője próbálkozott meg a „lehetetlennel”, hogy alkotmánymódosító javaslatot terjesszen a parlament elé az ún. Mečiar amnesztia megszüntetésére.

 

Budajnak legalább 90 képviselői szavazatra lett volna ehhez szüksége. Az ülésteremben jelenlévő 129 képviselő közül csupán 55 szavazott az amnesztia törvény eltörlése mellett. Robert Fico szerint Mečiar amnesztiája jogi szempontból sérthetetlen.

 

Nem élhette meg!

 

Így Michal Kováč, az ország első köztársasági elnöke nem élhette meg, hogy életének utolsó szakaszát végigkísérő sérelem és megaláztatás orvoslást nyerjen, és a bűnösöket felelősségre vonják!

 

A kérdés most az, hogy mindazon honatyák – köztük a jelenleg kormányzó pártok parlamenti képviselői is -, akik az amnesztiák eltörlése és Mečiar felelősségre vonása ellen szavaztak több alkalommal is a szlovák parlamenten, vajon nyugodt szívvel és tiszta lelkiismerettel tudnak-e részt venni az elhunyt köztársasági elnök gyászszertartásán?

 

Száraz Dénes

Nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!