Miközben lopkodják fővárosainkat

Nagyapám saját elmondása szerint főpincérkedett mindkét fővárosban az Osztrák-Magyar Monarchia idején, Budapesten és Bécsben is. Amikor gyerekkoromban erről mesélt nekem, nagyon furcsának tűnt, mert addig úgy tudtam, hogy egy országnak csak egy fővárosa lehet. Az öreg meg azt állítja, hogy mindkettőben dolgozott, aztán egyikben se, merthogy ellopták tőle mind a kettőt. Kételkedtem is az igazmondásában! Aztán amikor megkérdeztem erről a szüleimet, hogy hogy is volt ez, megvédték az öreget, sőt azt mondták, hogy tőlük is elloptak egyet 1945-ben – Budapestet. Pedig még a tolvajbecsület is azt diktálja, hogy kétszer ugyanazt nem szabad ellopni!

Telt, múlt az idő, lassan megfeledkeztem erről a régi, gyerekkori „meséről”, amikor aztán már felnőttkoromban tőlem is elloptak egyet – Prágát! Igaz, nem sok dolgom akadt ott, de úgy kissé idegenként is tiszteltem, sokat láttam a tévében, unokabátyám is oda járt egyetemre, még a lakodalmára is elmentem az akkori fővárosba (a válóperét már kihagytam), iskolakirándulások, később néhány hivatalos út, ennyi. De mégis úgy gondoltam, hogy illett volna legalább megkérdezni, hogy hogyan tovább, mi legyen a fővárosunk, egyben maradjon az ország, vagy szétessen?! Akkor pedig már demokráciában éltünk, és a referendum a demokrácia egyik fő ismérve, mégis magasról fütyültek a fejünkre Klausék, Mečiarék, eldöntötték, aztán úgy lett, ahogy lett! A nyáj haladt tovább, követve a kolomp hangját…

24 éve létezik Szlovákia

   

Huszonnégy esztendeje történt mindez! Huszonnégy éve létezik valójában Szlovákia, a II. világháború alatti Tiso féle fasiszta államra nem szívesen szánnak a szlovák történészek sok lapot az önálló szlovák államiság történelmének rövid összefoglalójában.

Huszonnégy év a felnőtté válást átölelő időszak! Addigra lediplomázhat az ember fia, kilép a gyerek- majd a kamaszkori csínytevések göröngyös, de megbocsátható korszakából, amikor még sokszor gondolja elszántan az ifjú, hogy már igenis felnőtt, pedig csak a cipőmérete teszi azzá, a felelősségtudata korántsem.

Szlovákiát 1993. január 1-jén sem a „cipőmérete”, sem a felelősségtudata nem tette felnőtté! Csapdosott ahova tudott, sokáig nem tudott mit kezdeni a hirtelen rászakadt önállóságával, zavarban volt, és kisebbségi komplexusban szenvedett évekig.

Egy nemzetnek állama lett, csináljunk belőle nemzetállamot!

Ez a törekvés volt a népszerű, sokáig az egyetlen elfogadott és meghatározó politikai irányvonal! És olyan politikusokat, pártokat választottak a nemzet élére, akik ezt képviselték. Nem volt véletlenszerű Mečiar és pártjának évekig tartó uralma, nem volt véletlenszerű az országban még 2006-2010 között sem a Smer-Szlovák Nemzeti Párt- HZDS felállású kormány.

Sokáig vártunk (várunk) arra, hogy az országban felnő majd egy olyan nemzedék, amely a nemzeti értékek mellett polgári értékrendet is képviselni fog, és ezzel a gondolkodással kormányozni lehet majd Szlovákiában. Hogy a nemzetiségek megbecsült és egyenrangú állampolgáraivá válnak az országnak!

Hogy az ország alkotmányának preambuluma ne azzal kezdődjön:

„Mi, a szlovák nemzet emlékezvén őseink politikai és kulturális hagyatékára…”,

A szlovák alkotmány preambuluma így egyértelműen Szlovákiát nemzetállamként fogalmazza meg, a nemzeti és etnikai kisebbségeket pedig a szlovák nemzet tartozékaiként.

Mi változott 2016-ban?

Márciusban parlamenti választásokra került sor az országban, amelyet követően a fentiekben említett tíz évvel ezelőtti kormánykoalíció összetétele csak annyiban módosult, hogy Mečiar azóta megszűnt HZDS-ét Bugár Most-Hídja váltotta fel, a Szlovák Nemzeti Párt és a Smer továbbra is töretlenül kormányoz Bugár Béla vegyespártjának asszisztálásával. Lényeges, a nemzetiségek jogállására és közérzetére vonatkozó változásokban továbbra sem reménykedhetünk!

De a főváros nincs most veszélyben!

Száraz Dénes

Nyitókép: webnoviny.sk