Kalita Gábor: Miként is kell újra feltalálni a spanyolviaszt

A napokban azon mosolyogtam a legtöbbet, hogy egyes hírközlő szervek – úgymond – ismét feltalálták a spanyolviaszt. A régi mondás alapján, miszerint az újszülöttnek minden vicc új, gondolhattam volna azt is, hogy zsurnaliszta gyakornokok teszik ismét  próbára korántsem tájékozatlan olvasóik türelmét. Persze másról van szó: az évtizedek során számos lövészárokba be – és kimászó-, egyes nagy lapok eminens  tollforgatói fedezték fel újra a már a fentiekben is meglebegtetett spanyolviaszt.

Ugyanis friss, új hírként röppentették fel német diplomáciai forrásokra hivatkozva azt a már régen tudott tényt, miként Juncker úr, a harmincezer embert foglalkoztató Európai Bizottság soros elnökének jelleme – hadd finomkodjam egy kicsit – koránt sem olyan patyolat tiszta, amint ezt korábban a mindent tudó megmondóemberek és az őt megválasztó képviselő urak bemesélték nekünk, s nem is olyan hófehér, mint a liliom.

Újabb mozaikkockák kerültek elő

   

Vagyis: Jó két évvel korábban, vagyis még Juncker EU-s beiktatása előtt a Luxleaks- botrány kiszivárogtatásakor kiderült, hogy Luxemburg kormányfőjeként – vagyis 1995-től 2013-ig több száz olyan titkos megállapodást kötött nemzetközi mamutt cégekkel annak érdekében, hogy miként is csökkentheti adózásukat a miniállamba /Luxemburg lakosainak száma 500 ezer fő/. Persze ebbe a pakliba az a kötelező infó is bele tartozik, hogy Jean-Claude Juncker végzettségénél fogva közgazdász, évekig Luxemburg pénzügyminisztereként is ténykedett, s részese volt az ugyanitt, 2013-ban kirobbant lehallgatási botránynak is.

Időközben persze újabb mozaikkockák kerültek elő – két évvel korábban a villanógránát zaját sem túllicitáló – ma  közmegbotránkoztatást kiváltó eset ürügyén.

A   Norddeutscher Rundfunk tévécsatorna a brit The Guardiannal közösen nyilvánosságra hozta, miként is akadályozta az említett időszakban Luxemburg annak a bizottságnak a munkáját, aminek tulajdonképpen az adóelkerüléseket kellett volna feltárnia, s felszámolnia az Európai Unióban az egyes tagállamok adózási politikájának összehangolásával. Az említett testületet 1989-ben hozták létre, de mint kiderült, közel két évtizeden át semmiféle eredményt nem tudott fel mutatni. Ugyanis néhány kisebb tagállam folyamatosan fékezte munkáját.

Kijátszák az adózási kötelezettségeket

Az Európai Unió nagyobb tagállamainak vezetőit nyilván rosszul érintette az a tény, hogy országuk giga-konszernjei miként is tudják kijátszani az adózási kötelezettségeket egy olyan adóparadicsom – Luxemburg – segítségével, s itt Juncker neve is felmerült, ami bizony nem a Karib-tenger valamelyik szigetén van eldugva, hanem Nyugat –Európának annyira a kellős közepén, hogy Brüsszelből akár kerékpáron is el lehet érni Luxemburg „nevezetességeit.“ Persze nem az a Brüsszelben székelő tizenötezer lobbista ül majd biciklire, hogy rendet tegy en ebben a bábeli zűrzavarban, hiszen az egyes mega-konszernek-, országok vezetői nem azért delegálták őket oda, hogy az említett igazságot keressék, hanem hogy ők is „találjanak szemet“ saját enklávéjuk számára a káosz és igazságtalanság baromfiudvarában.

Az európai nemzetek egységében, összefüggésekben gondolkodó, Európa barát embert szinte a düh kerülgeti, ha a fentiekben idézett esettel kapcsolatban csupán néhány, ezzel közvetve, vagy közvetlenül összefüggő „puzzle darabkát“ illeszt egymásba.

Például az Európai Unió vezetése a korábbi időszakban szinte meg sem hallgatta annak a magyar képviselő asszonynak a kérdését, amikor Morvay Krisztina Juncker jelenlétében rákérdezett arra: vajon milyen jogon vett részt Viviane Reding, alapjogokért felelős volt uniós biztos a Bloomberg bizottság angliai konferenciájának titkos ülésén. A jogi végzettség nélküli Reding asszony Juncker luxemburgi párttársa. S, mi volt a képviselők kérdéseire egységes választ adó bizottsági elnök válasza: – „Az ilyen, s hasonló zagyvaságokra nem kell oda figyelni. Örülök, hogy ülésünk tartalmas, s előre mutató volt…“

Kézben tartjuk a helyzetet. Valóban?

Másik példa: mindannyian emlékezhetünk még arra az esetre, amikor 2014 második felében, s 2015-ben az  olasz hatóságok szinte pánikszerűen – persze jogosan – reagáltak, hívták fel a világ s Európa figyelmét arra, hogy az olasz tengerpart városait, üdülőit naponta ezres létszámban árasztják el okmányok nélküli, többnyire afrikai menekültek. S mi volt erre az EU bizottságának, konkrétan Juncker úrnak a válasza: – „ A helyzetet ellenőrzésünk alatt tartjuk, így ezzel kapcsolatban szükségtelen összehívnom az EU bizottságát.“

Hogy mi történt ezek után, erre már tintát sem érdemes pazarolni, hiszen mindannyian napi szinten észleltük: százezres méreteket öltött Európa háromnegyed részben gazdasági bevándorlókkal való elárasztása, egyes déli országok – Macedónia, Horvátország, Szerbia gazdasága-, szociális hálója  ezer helyen szakadt, Magyarország déli részei-, Budapest Keleti-pályaudvara valóságos lepra teleppé változott, a görög partok, szigetek az őslakosok számára élhetetlenekké váltak.

A helyzet mindössze annyiban változott, hogy a számos bűntényt elkövető migránsok jó része ma már Németországból is menekül a szigorított visszatelepítések tudatában, s amiatt, mert fejvadászat indult a szociális juttatásokkal való visszaélőkkel szemben, aki megváltoztatva identitásukat, négy-öt tartományi városban, körzetben is bő keblű támogatásban részesültek. S hová menekülnek a jóságos „üldözöttek?“ Természetesen Európa más országaiba.

Növekszik az „élettér foglalók” száma

Persze ma már az sem hír, persze megemlítésre érdemes, hogy a felmérések szerint ma Európában háromszázezer azoknak az „élettér foglalóknak“ a száma, akik semmiféle  azonossági okmányt nem tudnak, vagy nem is akarnak felmutatni. Ennek kapcsán „ jó hír“ az is, hogy az Európai Unió külső határainak megvédésével kapcsolatos intézkedések – finoman szólva -ma is a kezdeti stádiumukban tartanak.

A fenti eset kapcsolódó puzzle-jaként megemlítendő az is: az Európai Parlament elnöke, Schulz úr munkatöltetének jelentős részét abban élte meg, hogy Orbán Viktort –aki mind az angol, mind a cseh miniszterelnökökkel egyetemben elutasította Juncker két évvel korábbi megválasztását –  Magyarország miniszterelnökét „grillezze:“

Miként is engedheti meg Magyarország azt a szemtelenséget, hogy önszántából, a mi engedélyezésünk nélkül déli határait lezárja…“ A folytatás ismerős, ma Európának talán egyetlen államfője sincs, aki ne emelne kalapot Orbán Viktor előtt abból eredően, hogy a V-4-ek támogatásával is nagyrészt képes volt megállítani a Balkáni útvonalon ténykedő embercsempészek törvények felett álló cselekedeteit, s korlátlan számú emberáradat rázúdulását Európára.

Nem hallottuk a Juncker által vezetett Európai Bizottság elutasító hangját akkor sem, amikor Európa 28 tagállamában működő titkos társaság határozatba foglalta: Európának más vallási és kultúrkörökből érkező minden egyes migránst be kell fogadnia, ha ezt nem teszi meg, ezek a titkos gyülekezetek polgári engedetlenséget szítanak majd az egyes európai országokban.

Soros pénzéből élő társulások

Ehhez persze még hozzá csatolódott a Soros György által finanszírozott polgári társulások „migránssímogató“ ténykedése, s a nagy pénzzsonglőr ama kijelentése – most tessék figyelni – az Európai Bizottság szakbizottságainak tagjai előtt: –  „Az Európai Úniónak évente harminc milliárd eurót kell költenie a migránsáradat támogatására.“ Azt persze a milliárdos nem tette hozzá, hogy mindez mindannyiunk, európaiak zsebét – adóinkon keresztül – terhelné. De arról sem szólt, hogy ezt a hatalmas, évenkénti összeget másra is fel lehetne használni.

Az EU például vajmi keveset törődik az itt élő fiatalokkal, számukra a munkahelyteremtéssel, fejlődésükkel, a családalapításuk hathatós segítésével,eredeti vallásuk megtartásával. S, hogy a mi, az őshonos nemzetiségiek problémáiról szó sem esett, ezt már megszokhattuk, hiszen  egyes Európa Unió-s vezetők, képviselők részéről történő, erőltetett  globalizmus-, s neoliberalizmus révén, a reánk erőszakolt betelepítésekkel elveszik a fogalom  – őshonos, s ez által, vagyis – az ő szívük vágya szerint – marad a hagyományos európai értékrendet megvető multikulturalizmus.

A hagyományos értékrend mentén élő európai embert átverő múltbeli-, s napi történéseket  garmadával sorolhatnám tovább, persze egy „kuriózumot“ hadd ne hagyjak ki a fenti értekezésből.

Az elmúlt két évben volt a legtöbb uniós konfliktus

Jean Claude Juncker elődje Manuel Barroso, 2014-ig az Európai Bizottság volt  elnöke  2016 augusztusától egy amerikai nagybank, a Goldman Sachs tanácsadója, alkalmazottja, mely bankot a korábbi pénzügyi válság kirobbantásáért tették felelőssé az európai pénzintézmények. Amikor Junckert újságírók arról kérdezték, mennyiben tartja etikusnak Barroso döntését a hatalmas összegekkel honorált munkahely betöltését illetően, vagyis mennyiben árthat Európának a volt elnök mai regnálása egy amerikai nagybankban, Juncker kitért a válaszadás elől.

Számos politológus, Európa-szakértő mondta ki határozottan, hogy az Európai Unió 1958-as létezésétől számítódóan az utolsó két év volt az, amely a legtöbb konfliktust eredményezte Európa számára, a rossz döntések sorozata – ide sorolva a brexitet, a rosszul kezelt migrációs válságot – szinte már-már háborús hangulatot teremtett a népek, nemzetek között. Csak remélhetjük, hogy az 2017-es év az enyhülés éve lesz, hiszen Európa több nagy országában választások lesznek, az amerikai változások is erősíthetik a világbékét, s szívből reméljük, hogy a közel-keleti béke is lassan-lassan megteremtődik.

Tehát, boldogabb új esztendőt – mindannyiunknak.

Kalita Gábor   

Nyitókép: mozistar.hu